Ma Magyarországon a polgárok bíznak és bízhatnak a rendőrökben és a tűzoltókban - mondta a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója a rendőrség és a tűzoltóság napja alkalmából tartott minisztériumi ünnepségen 2019. április 26-án Budapesten.
Papp Károly altábornagy emlékeztetett arra, hogy április 24. Szent Györgynek, a rendőrség védőszentjének, május 4. pedig Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének a napja. Ezeket a jeles napokat a két szervezet évtizedek óta ünnepli; az idén kilencedik alkalommal közösen.
A közbiztonsági főigazgató kiemelte: a megfelelő közbiztonság a polgárok alapvető igénye, a legfontosabb szükségleteik közé tartozik, áthatja a mindennapokat és a demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele. Azt mondta, hogy a közbiztonság az elmúlt évben is kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes volt, ezt támasztják alá a különböző felmérések is. Magyarországon egyetlen településén sem alakult ki közbiztonsági deficit, Magyarországon nincs no-go zóna, minden településre bemehetnek és be is mennek a rendőrjárőrök - szögezte le.
Papp Károly egy friss felmérésre hivatkozva elmondta: a rendőrség munkájával a felnőtt lakosság 83,1 százaléka általánosságban elégedett, a felnőtt lakosság rendőrképe pozitív, a megkérdezettek 89 százaléka szerint a rendőrök teszik a dolgukat, 82 százalék szerint segítik az elesetteket. Kiemelte: 71,1 százalék szerint a rendőrök nem keltenek félelmet az emberekben. Tudjuk, nem mindig volt ez így - jegyezte meg a főigazgató. Hozzátette, hogy több tízezer rendőrnek sokmillió szolgálati órában, sok ezer rendőri intézkedés során kellett nap mint nap bizonyítania rátermettségét.
Szólt arról is, a bűnözéssel szembeni harcban minden nap új kihívásokkal szembesülnek, példaként a terrorizmust, a radikalizációt, a szervezett bűnözést, az emberkereskedelmet, a kábítószer-bűnözést, az illegális fegyverkereskedelmet, az illegális migrációt, az embercsempészetet és kiberbűnözést emelte ki.
A tűzoltókkal kapcsolatban Papp Károly arról beszélt, a tűzoltók hosszú évek óta első helyen állnak a lakosság bizalmi indexét mérő felméréseken, és ez így volt 2018-ban is, a testület magas színvonalon végezte feladatát a tűzoltóság, polgári védelem területén.
Papp Károly hangsúlyozta: a tűzoltóság tavaly kimagaslót nyújtott a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatos ellenőrzésekben és a hulladékszállítással kapcsolatos szervezési feladatok átvételében. A közbiztonsági főigazgató szólt arról is, hogy tavaly is biztosítottak voltak a költségvetési források a nyugodt, kiegyensúlyozott működéshez, folytatódott a felszerelések cseréje és új épületeket is átadtak.
Az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter Az év rendőre és Az év tűzoltója miniszteri díjakon kívül Bátorságért érdemjeleket, Szent György-érdemjeleket, Szent Flórián-érdemjeleket, valamint A köz szolgálatáért érdemjelet adott át. Összesen több mint félszáz rendőr, illetve tűzoltó részesült valamilyen elismerésben.
Az elismerésben részesültek névsorát a csatolt dokumentum tartalmazza.
(MTI; BM)