Az Országgyűlés által 2015. június 23-án elfogadott, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat a rendvédelmi életpályamodellt bevezető új törvény hatályba lépése előtt szükséges és elengedhetetlen módosítást tartalmaz.

A törvény megalkotásakor az új illetményrendszer úgy került kialakításra, hogy az rendszerszintű, öt év alatt végrehajtott, összesen átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztést tegyen lehetővé, és ne csak a 2015 második féléve vonatkozásában meghatározott, átlagosan 30 százalék mértékű illetményemelkedést biztosítsa.

A törvény eredeti szövegezése egy rövid, mindössze féléves átmeneti időszakot követően, már 2016. január 1-jétől az új illetményrendszer alkalmazását rendelte el. Jelen törvénymódosítási javaslat nem jelenti a rendvédelmi életpályamodell bevezetésének elhalasztását. Az új törvény hatálybalépésével, 2015. július 1-jétől az új rendvédelmi életpályamodell bevezetésre, a törvényben garantált mértékű illetményemelés végrehajtásra kerül. A jelen módosítás célja, hogy az eredetileg is meghatározott ütemezés szerint a 2019. január 1-jei dátumhoz igazítsa az új illetményrendszerre történő végleges áttérés napját, ezzel garantálva, hogy az új törvény által biztosított lehetőségek alapján 2019. napjától ténylegesen megvalósulhasson az átlagosan 50 százalékos mértékű illetményemelkedés.

A kormányzati szándéknak megfelelően a bérfejlesztés 2015. évre eső részére a 2015. évi költségvetési törvényben – a Magyar Honvédség és a rendvédelem állománya részére összesen – 44 milliárd forint céltartalék került elkülönítésre.

A kihirdetés előtt álló, Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvény pedig "Ágazati életpályák" alcímen - jogszabály alapján - járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére 135.425,5 millió forintot tartalmaz, ebből a rendvédelmi életpályára 93.300 millió forint áll rendelkezésre, amely megfelelő fedezetet biztosít az ütemezett illetményemelés végrehajtására.

(Belügyminisztérium)