Állami és miniszteri elismeréseket, kitüntetéseket adott át Dr. Pintér Sándor belügyminiszter augusztus 20-a, Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a rendvédelmi szervek kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársainak, és a tárcával együttműködő szervek, szervezetek, illetve önkormányzatok vezetőinek, kollégáinak 2020. augusztus 18-án, a Belügyminisztériumban.

Az új koronavírus-járvány miatt a március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából adományozott kitüntetéseket is ezen az ünnepségen adták át.

A rendezvényen Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében elmondta: Szent István egy Európában gyökeret eresztett népet, írott törvények alapján működő királyságot és erős, független keresztény államot hagyott örökül utódaira.

Hangsúlyozta, az idei megemlékezés más, mint a többi: Magyarországnak meg kell küzdenie egy új ellenséggel, a koronavírussal. Kiemelte, sikeresen és eredményesen védekeztünk az első szakaszban, egy csatát már megnyertünk, de készülünk a további ütközetekre! A Szent Istvántól megtanult összefogás lett a járvány elleni védekezésünk alapja.

Hozzátette, a sikeres védekezésben jelentős feladatokat hajtottak végre a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervezetek, a személyi állomány munkájáért köszönetet mondott.

(Belügyminisztérium)