A Belügyminisztérium, az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Legfőbb Ügyészség és a Kúria korrupcióellenes küzdelméről számoltak be a szervezetek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának hatodik évfordulóján tartott rendezvényen, hétfőn Budapesten.

Pintér Sándor belügyminiszter felidézte: 2014-ben a Belügyminisztérium irányítása alá került a korrupcióellenes küzdelem, és elkészült a Nemzeti Korrupcióellenes Program, amely 2015-2018 közötti időszakra határozza meg az egyes állami szervek feladatait. Az igazgatási munkakörök kockázatelemzését elvégezve arra jutottak, hogy az önkormányzatokat jobban be kell vonni a folyamatba. Kiemelte: a cél a kísértések visszaszorítása, ezt pedig elektronikus ügyintézéssel, a döntések automatizálásával lehet biztosítani.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

A miniszter utalt arra, hogy rendőrség évek óta automatizált döntéshozatalt valósít meg az egyes közlekedési szabályszegések esetén, nemrégiben pedig bevezették a tehergépjárművekre az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), ami jelentős lépés volt az áfacsalások visszaszorítása érdekében. Jelezte: még idén szeretnék bevezetni a kilépő teherautók ellenőrzését tengelysúlyméréssel, hogy kiderüljön, valóban kivitték-e a fuvarozók az országból az árut, amelyet áfafizetés nélkül szereztek be és értékesítettek. Megjegyezte, a rendőröket pedig szeretnék felszerelni testkamerákkal, hogy nyomon követhetők legyenek az intézkedések. Szólt arról is, hogy januártól indul az e-közigazgatás, amikor az ügyfélként eljáró állam, önkormányzat, költségvetési szerv, ügyész, jegyző, köztestület, egyéb közigazgatási hatóság, valamint az ügyfél jogi képviselője és a gazdálkodó szervezetek a törvény által meghatározott esetekben kötelezettek az e-ügyintézésre.

Az OBH elnöke, Handó Tünde hangsúlyozta: a bíróságok rendszeres kitöltői az Állami Számvevőszék integritás-felméréseinek, a bírósági szervezet integritását, feddhetetlenségét jelző mutatók pedig kiválóak, az igazságszolgáltatás intézményeinél megfelelően működnek a korrupcióval szembeni védekezést erősítő mechanizmusok. Úgy vélte, ebben szerepe van a bírák etikai kódexének, a központi és helyi szabályzatoknak, valamint a munkatársak rendszeres képzésének is. Idén a 11 ezer bírósági dolgozóból 5311 vett részt az OBH által szervezett központi integritási tárgyú képzésen. Az OBH elnöke hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy lehetséges, sőt szükséges az integritási kérdések szabályozása a bírósági szervezetben.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese azt emelte ki, hogy az ügyészség az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a korrupciós bűncselekmények elleni küzdelemben és a szervezeti integritásban. Valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással vagy jelzéssel fordult a Legfőbb Ügyészséghez, elrendelték a nyomozást, ha pedig már folyamatban volt, akkor az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták. Az OLAF eddigi 33 ajánlása, négy jelzése és egy zárójelentése nyomán indult nyomozások eredményeként eddig kilenc ügyben emelt vádat az ügyészség, és két elmarasztaló ítéletet hozott a bíróság - tette hozzá. Megjegyezte, a magyar ügyészség aktív szereplője az Eurojuston belüli munkának, valamint a szervezet által koordinált és finanszírozott közös nemzetközi nyomozócsoportoknak. 2011 óta húsz ilyen, magyar részvételű nyomozócsoport alakult. Kiemelte: az elmúlt tíz évben az összes korrupciós cselekmény 60 százaléka vádemeléssel fejeződött be. A Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett megbízhatósági vizsgálat idén - a tavalyival egyezően - 26 feljelentést eredményezett. Részt vettek az új büntetőeljárási törvény kodifikációjában, és fontos - mondta -, hogy abban már megjelentek a speciális, leplezett nyomozati technikák, amelyek alkalmazásával javítani lehet a korrupciós bűncselekmények felderítését.

Kónya István, a Kúria elnökhelyettese arról beszélt, hogy az integritás feddhetetlenséget, befolyásmentességet jelent, ez az igazságszolgáltatás lényege, a bírói kar sajátja, és legmagasabb szinte a Kúria reprezentálja. Felidézte: a Kúrián több szabályzat megújult, valamint elnöki utasítások születtek annak érdekében, hogy erősödjön a Kúria ellenálló képessége a működését, a jogszabályban foglalt feladatainak ellátását veszélyeztető tevékenységekkel szemben.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán/MTI

A rendezvény sajtóanyaga szerint a Kúrián bevezetett szabályok eredményeképpen 2017-ben mindössze két, az integritást érintő esemény történt, amelyeket azonban a szervezet időben felderített, a döntéshozók pedig megtették a szükséges lépéseket. A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről szóló nyilatkozatot 2011. november 18-án írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az ÁSZ-elnök, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd 2014-ben a Belügyminisztérium, tavaly pedig a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank.

(MTI)