A belügyminiszter szerint forrongás érzékelhető Európa határain, "az újkori népvándorlás" pedig elérte Magyarországot is, ami felértékeli a rend és a társadalmi béke fontosságát.

Pintér Sándor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vasárnapi tisztavató ünnepségén, a budai Várban azt is elmondta: Magyarország ebben a helyzetben is teljesíti nemzetközi kötelezettségeit és gondoskodik a menekültekről. Sok gazdasági migráns azonban kihasználja a kaotikus helyzetet, és törvénytelenül próbál az unióba jutni - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Kiemelte, éppen ezért nagy szükség van a rendvédelmi szervek képzettségére, szolgálatkészségére. A hivatásos állománynak egyszerre kell garantálnia az ország biztonságát és minden itt élő jogát - mondta, hozzátéve, a július 1-jétől hatályba lépő törvényváltozások erkölcsileg és anyagilag is növelik a rendvédelmi dolgozók elismerését.

Az új jogszabályban foglalt életpályamodell ugyanis - a tudás, a teljesítmény és a tapasztalat figyelembevételével - folyamatos előmenetelt garantál, az illetményrendszer reformja pedig 2019-ig átlagosan 50 százalékos bérnövekedést biztosít a hivatásos állománynak - fejtette ki a belügyminiszter.

Pintér Sándor hangsúlyozta: a kormány nem változtatta meg azt a 2010-ben megfogalmazott célját, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen, ahol ugyanakkor minden törvényszegő "érezze fenyegetve magát".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Csak a rend keretein belül fejlődhet az ország gyorsan, és zárkózhat fel az EU vezető országaihoz - jelentette ki a tárcavezető.

Az ünnepségen 150 végzős hallgató a Szent Korona másolata, a történelmi zászlók és a tábornoki kar előtt tett esküt. Az idei az első olyan tisztavatás, ahol a résztvevők már az NKE rendészeti tudományi karán kezdték meg tanulmányaikat, továbbá most elsőként szereztek oklevelet azok a szakemberek, akik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban dolgozhatnak majd.

Az eseményen készült teljes felvétel letölthető a Sajtószobából.

(MTI)