A kiskunhalasi börtön átadása csak a fejlesztések kezdete, az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bővítése és modernizálása tovább folytatódik - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az új kiskunhalasi börtön átadásán pénteken. 

Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes kiemelte: a további öt új intézet építésének előkészületei után már a települések önkormányzataival folynak az egyeztetések. A kiskunhalasi börtön ezekhez szolgál mintául a kivitelezés megvalósításában - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: MTI/Rosta Tibor

A belügyminiszter kiemelte: a büntetés-végrehajtási intézet új kórházát speciálisan alakítják majd ki. Az teljesen más lesz, mint a tököli, egy kiválóan felszerelt városi kórházban az ellátásra szoruló fogvatartottakat egy új szárnyban helyezik majd el.

A kormány az eddig bevezetett életpályamodell továbbfejlesztésével a büntetés-végrehajtásban dolgozók megfelelő munkakörülményeinek és jobb anyagi feltételeinek megteremtésén dolgozik - közölte Pintér Sándor.

A belügyminiszter beszélt arról is, hogy a kormány 2010-ben megfogalmazta a büntetés-végrehajtási intézet legfontosabb feladatát: a jól képzett hivatásos állomány és a biztonságos fogva tartási körülmények megteremtése mellett az elítéltek visszavezetését a munkaközpontú társadalomba.

Kép letöltéseFotó: MTI/Rosta Tibor

Ismertetése szerint az akkori helyzetet a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetek, a kevés munkahely, és gyakran a képzetlen munkaerő jellemezte, a kormány éppen ezért férőhelybővítési programba kezdett, amelynek első lépéseiként kisebb átalakításokat, zárkabővítéseket végeztek. A Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kialakítása már egy más minőséget jelent - hangsúlyozta. A korábbi menekültügyi befogadóközpont átalakításával létrejött 472 férőhelyes börtönben a férfi és női elítéltek elhelyezése az európai normáknak is minden tekintetben megfelel - mondta a belügyminiszter.

Pintér Sándor üzenetértékűnek nevezte, hogy az új börtön kialakításában mintegy 250 fogvatartott vett részt. Bizonyították, hogy lehet a büntetés-végrehajtásban fogvatartottakkal megfelelő munkát végezni, és fel lehet szerelni egy börtönt saját gyártású eszközökkel - tette hozzá.

Tóth Tamás, az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta: Kiskunhalason az ország legmodernebb börtöne készült el, a jelenleg létező legfejlettebb biztonságtechnikai rendszerrel. Az intézetben minden adott, hogy az ott dolgozók a jogszabályban foglalt kötelezettségeiket jó körülmények között, jó színvonalon végezhessék - jegyezte meg, emlékeztetve arra, hogy legutóbb 16 éve, 2003-ban, Veszprémben adtak át új börtönt Magyarországon.

Az országos parancsnok kiemelte: a 2001-ig honvédségi laktanyaként, majd később menekültügyi őrzött befogadóközpontként működő kiskunhalasi épületegyüttes jelentős megtakarítással járó külső és belső átalakításában olyan elítéltek vettek részt, akik a munkálatok elvégzéséhez szükséges szakképesítést és gyakorlati tapasztalatokat már a börtönben szerezték meg.

Így a 2018 őszén kezdődött kivitelezés egy része, a bontás, a kőműves és villanyszerelő munkák, a kertépítés, valamint a börtön felszerelése, a zárkaajtók, a rácsok, a kilátásgátlók, a zárkaszekrények és az ágyak gyártása a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságainál foglalkoztatottak munkájával valósult meg - sorolta.

Kép letöltéseFotó: MTI/Rosta Tibor

A börtön területén - arra törekedve, hogy a lehető legtöbb fogvatartott dolgozhasson - egy szabászatot és varrodát is kialakítottak, illetve megteremtették az elkészült termékek raktározásának feltételeit is. A varrógépek használatának betanítását követően kiskunhalasi varrodában egyebek mellett börtönöknek és kórházaknak készítenek ágyneműhuzatokat és lepedőket. Kialakítottak továbbá egy hatágyas, általános belgyógyászati és fogorvosi rendelővel ellátott egészségügyi körletet is. Az udvari sétálót a már meglévő edzőeszközök köré építették.

Az ünnepség miniszteri elismerések átadásával zárult.

(MTI)