Ötszázmillió forintos beruházás keretében csaknem hétszáz hellyel bővítették a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet. Az új körleteket Pintér Sándor belügyminiszter, Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át.

Az intézet egyik eddig használaton kívüli épületében alakítottak ki új körleteket, amelyekben 396 elítélt elhelyezésére nyílt lehetőség, a meglévő épületekben pedig 280-nal bővítették a helyek számát.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: a kormány elkötelezett a börtönök zsúfoltságának csökkentése mellett, ezért döntöttek további tíz büntetés-végrehajtási (bv-) intézet megépítéséről.

A belügyminiszter hangsúlyozta: az a cél, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen. Ezt szolgálta a jogalkotás területén a büntető jogszabályok szigorítása, valamint az ügyészség és a rendőrség munkájának hatékonyabbá tétele is, amelynek eredményeként 2014-re a bv-intézetekben fogva tartottak száma 18 ezerre emelkedett - emelte ki.

Kitért arra, hogy a megnövekedett feladatokat a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak elavult jogszabályok alapján, elhasználódott környezetben kellett végrehajtaniuk, ezért az ő munkakörülményeik javítását is szolgálja az intézetek felújítása és korszerűsítése.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Pintér Sándor hangsúlyozta: a büntetés-végrehajtásban a jövőben egyre jobban a pedagógiai módszereknek, a nevelőmunkának és a fogvatartottak foglalkoztatásának kell előtérbe kerülnie, hiszen a cél a fogvatartottak visszatérítése a társadalomba.

Az elítéltek foglalkoztatásáról továbbra sem akarnak lemondani, minden egészséges, munkaképes embernek dolgoznia kell - közölte, hozzátéve: a fogvatartottak munkáltatása csökkenti a társadalom terheit, és hozzájárul ahhoz is, hogy későbbi életükben munkával teremtsék elő maguk és családjuk megélhetését.

A szombathelyi intézet bővítéséről szólva a belügyminiszter kifejtette: a költséghatékonyan végzett, a kor és az európai követelményeket szem előtt tartó beruházással teljesen megújult az infrastruktúra, amely megfelelő hátteret biztosít a jogszerű és szakszerű munkavégzéshez.

Hozzáfűzte, az új helyek kialakítása országosan is jelentősen csökkenti - átlagban a korábbi 140 százalékról 130 százalék alá szorítja - a büntetés-végrehajtási intézetek túlterheltségét, azzal pedig, hogy a szombathelyi intézet női fogvatartottakat is fogad, elsősorban a kalocsai női börtön zsúfoltsága csökkenhet.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Hende Csaba azt mondta, az elmúlt évek visszaigazolták, hogy helyes és ésszerű lépés volt Szombathely belvárosából a volt honvédségi laktanyába áthelyezni a börtönt, ez a lépés a nyugalom növelését szolgálta, hiszen új helyén az intézmény szinte észrevétlenül maradt és számos új munkahelyet is teremtett.

Tóth Tamás, a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka arról szólt, hogy a bővítés és a korszerűsítés az európai börtönszabályok figyelembevételével történt, a felújított épületben öt szinten 6100 négyzetméteren ötfős zárkákat és hatszemélyes lakóhelyiségeket alakítottak ki, zárkánként külön illemhellyel és zuhanyzóval. Az intézetben így öt-, három- és kétszemélyes zárkákban helyezik el a fogvatartottakat

Az épület kivitelezésében 40 fogvatartott is részt vett, ők összesen 24 ezer 161 órát dolgoztak.

A bővítéssel a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lett a legnagyobb börtön Magyarországon.

Az eseményen készült vágatlan videó a Sajtószobában tölthető le.

(MTI)