A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi szakemberei folyamatosan tájékozódnak a cseh kollégáktól a két, Prágában koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált egyetemistával kapcsolatban, aki Magyarországon járt - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A tisztifőorvost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden derült ki: Magyarországon is járt az a két fiatal diáklány, akinél koronavírus-fertőzést mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok.
A Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön át Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást. Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust. A két diáklány két napot töltött Magyarországon.
Müller Cecília elmondta: az Európai Unió országai közötti gyorsriasztási rendszeren keresztül nem sokkal ezelőtt érkezett a szelektív, csak az érintett országoknak szóló üzenet a két diáklány esetéről. Gyors információcsere van az érintett országok között az ügyben - tette hozzá -, ennek során fel kell deríteniük, milyen útvonalon, milyen eszközzel közlekedtek a diákok, mit csináltak, hol szálltak meg, kikkel kerülhettek szoros kontaktusba, és ennek alapján dönthetnek majd arról, milyen járványügyi intézkedések szükségesek.
Kiemelte: a vizsgálat során fontos a gyorsaság és a szakszerűség.
Hozzátette: azt is ki kell deríteni, hogy a diákok magyarországi tartózkodásuk alatt mutatták-e a betegség tüneteit, mert ha nem, akkor "rendkívül alacsony a valószínűsége", hogy a környezetükben újabb beteget találjanak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívül érzékeny vírusról van szó, a környezetben rövid ideig él túl, aztán kiszárad, vagyis a terjedéshez a vírusnak élő szervezetre van szüksége. Ezért keresik a diáklányokkal szoros kontaktusba került embereket, illetve ezért szükséges tisztázni, hogy már mutatták-e a betegség tüneteit a magyarországi tartózkodásuk idején.
Egy kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: tudtak az iráni edzőtáborból hazatérő négy birkózóról. Nem járványos területen voltak, ennek ellenére a repülőtéren megtörtént a hőmérséklet-vizsgálatuk, jól vannak, egészségesek.
Az országos tisztifőorvos információi szerint jól érzi magát a japán partoknál veszteglő hajón megfertőződött magyar férfi, valamit két társa, aki jelenleg is karanténban van.
Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor ezredes arról beszélt, továbbra sincs Magyarországon olyan ember, aki az új koronavírussal fertőződött volna meg.
A világban 91 313 beteget tartanak nyilván, közülük 2744-et Európában. Világszerte 3118-an hunytak el a betegségben, közülük Európában 55-en. Egyre nő a betegségből felépült emberek száma, jelenleg 48 115-en vannak, 197 Európában.
Mint mondta, továbbra is szűrik a Magyarországra érkezőket, a schengeni külső határokon eddig 408, a repülőtereken 5715 embert vizsgáltak meg. Az információs zöld számokra 2041 hívás érkezett eddig, elektronikus levélben 688-an kértek tájékoztatást.
A Csehországban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két fertőzött diáklánnyal kapcsolatban elmondta, Magyarország a Külgazdasági és Külügyminisztériumon keresztül, valamint az európai uniós értesítési jelzőrendszeren keresztül szerzett tudomást az esetről.
(MTI, Belügyminisztérium)