Akár már augusztustól magyar rendőrök segíthetik Szerbia határainak védelmét - jelentette be Pintér Sándor Szegeden.

A magyar belügyminiszter szerb kollégájával, Nebojsa Stefanoviccsal folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón elmondta, szakértői egyeztetések kezdődnek arról, Magyarország miként tudja segíteni rendőri erővel és technikával Szerbia macedóniai vagy más határának őrzését.

Kép letöltéseFotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Hozzátette: reményei szerint más országok - ahogy e szándékát már jelző Ausztria is - hozzájárulnak majd a határvédelemhez.

Nebojsa Stefanovics közölte, naponta hat-hétszáz migráns érkezik Szerbiába, míg korábban jellemzően Macedónia felől lépték át a határt, most többen jönnek Bulgária irányából. Ez a létszám lényegesen alacsonyabb a tavalyinál, de ha nem teszünk ellene, újra gyorsan emelkedhet - jelentette ki.

A politikus hangsúlyozta, egyetért magyar kollégájával abban, hogy az országhatárokat meg kell védeni az illegális migránsokkal szemben. Azoknak, pedig akik a nemzetközi jog alapján menedékre jogosultak, meg kell adni a megfelelő védelmet. A menedékjog azonban nem lehet indok arra, hogy ezek az emberek szabadon mozoghassanak Szerbia területén.

Kép letöltéseFotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

A legnagyobb kibocsátó országokat meg kell győzni arról, hogy tegyenek eleget a visszafogadási egyezményeknek - mondta a szerb politikus.

A határokat a lehető legdélebbre kell megvédeni, a bolgár-török, a bolgár-görög vagy a macedón-görög szakaszon, ez utóbbiban magyar és szerb rendőrök is segítettek - tudatta Nebojsa Stefanovics.

Szerbia egyedül ezt a problémát nem tudja megoldani, de kész részt venni minden nemzetközi együttműködésbe - mondta a szerb miniszter, egyben köszönetet mondott a felajánlott magyar rendőri segítségért.

(MTI)