Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen szombaton.

Pintér Sándor hozzátette: ez és a társadalmi összefogás alapozhatja meg Magyarország gyors fejlődését. Erre az értékre közösen kell vigyázni, nem szabad hagyni, hogy az ország határain belül, vagy kívülről szélsőségesek ezt a békét megbontsák - jelentette ki. A Közszolgálati Egyetem 212 végzős hallgatójától azt kérte: legyenek bátrak, kitartóak, helytállásukra számít a haza.

Pintér Sándor felidézte:

a kormány 2010-ben célként határozta meg, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen, ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket tesznek.

A cél megfogalmazásakor még nem indult meg "a népvándorlás", Magyarország határaira nem nehezedett több százezres migrációs nyomás, de a nehézségek és kihívások nem változtatták meg elhatározásukat - mondta. A belügyminiszter hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Pintér Sándor leszögezte:

nem engedjük, hogy biztonságunkat és jövőnket veszélyeztessék, megvédjük határainkat az illegális migránsok, a kalandorok, az embercsempészek támadásaitól.

Jogi, technikai eszközökkel, ha szükséges kerítésekkel, a határvadászok és a teljes hivatásos állomány áldozatkész munkájával - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a rendvédelmi állomány tagjai nemcsak Magyarországon teljesítenek szolgálatot, hanem az európai uniós határvédelmi ügynökséggel, a Frontexszel és a visegrádi négyek országaival közösen, nemzetközi együttműködés keretében, harmadik országokban is védelmezik Európa külső határait és így Magyarországot.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Pintér Sándor Magyarország határainak védelmét nélkülözhetetlen, de nem elégséges feltételnek nevezte az ország biztonságának fenntartásáért.

Hozzátette: szükség van az állampolgárok önkéntes jogkövetésére, és arra, hogy kizárják a szélsőséges csoportokat és gondolatokat a közéletből.

A mindennapok biztonságának fenntartásához szükség van továbbá a teljes hivatalos állomány erőfeszítésére, szakmai tudására, hivatásszeretetre - folytatta a belügyminiszter.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 212 végzett hallgatója a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt.

A karról idén 152 tiszt kerül a rendőrséghez, ők bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A végzősök közül 30-an a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál, hatan a büntetés-végrehajtási szervezetnél, 24-en pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál helyezkednek el.

A most esküt tevő hallgatók július 3-án kezdik meg szolgálatukat.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az egyetem tájékoztatása szerint az intézmény megalakulása óta a hagyományos rendészeti tisztképzés megújult, a rendészettudományi kar képzései továbbra is nagyon népszerűek, az egyes szakokra tízszeres a túljelentkezés.

A képzésekben a következő tanévtől jelentős változás várható: a hároméves képzés mellett megjelennek a négyéves nappali rendszerű képzések is. Mindkettő a rendvédelmi szervek hivatásos tiszti beosztásaira készíti fel a hallgatókat, de más ütemezésben.

A hat féléves képzések esetében a hallgató ugyan egy évvel korábban szerez oklevelet, de ennek az az ára, hogy naponta átlagosan hét-nyolc tanórája van. A nyolc féléves képzések esetében a hosszabb képzési idő lehetővé teszi a napi átlagos hatórás terhelést. A levelező rendszerű képzéseket alapvetően a hivatásos állományban dolgozóknak tartják fenn, de néhány szakirány a civilek számára is elérhető.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A következő tanévtől új mesterképzést is indítanak: a négy féléves, levelező munkarendű kriminalisztikai mesterképzési szakon olyan szakembereket képeznek majd, akik az egyetem tájékoztatása szerint "magas szinten képesek közreműködni a bűnügyi felderítő és nyomozati munkában, és hatékony, megalapozott, tudományos és törvényes bizonyítás lefolytatásában".

Szeptembertől létrejön a kiberbűnözés elleni tanszék, ezzel az intézmény tervei szerint lehetővé válik, hogy az informatikai kihívásokra reagálni képes szakembereket, vezetőket képezzenek.

A rendészettudományi karra jelentkezők a hathetes alapképzésüket még a Farkasvölgyi úti létesítményben kezdik meg, szeptember végén azonban a volt Rendőrtiszti Főiskola campusa végleg bezárja kapuit. Az egyetem közlése szerint a képzés a továbbiakban XXI. századi körülmények között folytatódik a Ludovika Campuson felépült új oktatási létesítményekben.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)