A kormány döntése értelmében a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozza a Magyarországra vonatkozó GRECO jelentéseket (a Korrupció Elleni Államok Csoportját - GRECO - az Európa Tanács 1999-ben hozta létre a tagországok korrupcióval szembeni törekvéseinek vizsgálata érdekében).

A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, ahol azok valós problémát kezelnek. Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi összehasonlítás elé: a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot.

A kormány az ajánlások átültetése során minden esetben az ország érdekeinek megfelelően jár el. Éppen ezért fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönbségek esetén saját álláspontját érvényesítse.

A korrupció elleni fellépés közös érdek, ezért a kormány a továbbiakban is együttműködésre törekszik a GRECO képviselőivel. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartja, hogy az erről szóló párbeszéd a kettős mérce és a politikai vádaskodások helyett a szakmai érveken és a tényeken alapuljon.

A kormány számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására. Ma már súlyosabbak a büntetési tételek, a korábbinál szigorúbbak a közbeszerzési szabályok, és a baloldali kormányzással ellentétben a törvények a nagyobb átláthatóságot is biztosítják. Az erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy az állami vagyon nagysága jelentősen nőtt az elmúlt években.

(Belügyminisztérium)