Jó állapotban van az a hat újabb magyar állampolgár, akiknél az elmúlt 24 órában diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést - ismertette Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője sajtótájékoztatón.

Tájékoztatása szerint köztük vannak olyanok, akik korábban azonosított fertőzöttektől kontaktszemélyként kaphatták el a fertőzést és olyan új betegek is, akiknél a fertőzés útját még nem azonosították. Mindannyiukat kórházban kezelik és jó az állapotuk.

Szombat délig a határellenőrzés visszaállításának ideiglenes bevezetése óta a szlovén határon 35 905 ellenőrzést hajtottak végre, 549 magyar állampolgár esetében rendeltek el hatósági házi karantént, továbbra is egy olyan ember van, akit mentő szállított el egészségügyi intézménybe. Összesen 445 külföldi belépését tagadták meg.

Az operatív törzs ajánlásokat is megfogalmazott, többek közt arra kérik a kormányablakok ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakot. Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményben kézbesítik. Hozzátette: az ezzel kapcsolatos jogszabálymódosítás folyamatban van.

Beszámolt arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma gondoskodik az egészségügyi dolgozók védelméről, több mint 3900 doboz maszkot már átvehettek a háziorvosok és további 1700 doboz van számukra a mentőállomásokon. Szombaton megkezdődött a kiszállítása a speciális védőmaszkoknak is, amelyeket a mentőszolgálat a megyeszékhelyekre szállít és a háziorvosok át tudják venni. Nem szükséges ezt személyesen megtenniük, meghatalmazással a háziorvosok más kollégái is megtehetik ezt.

Az MTI kérdésére elmondta: nem érkezett olyan javaslat az egészségügyi tárcától, hogy általánosságban szükség lenne minden fürdő bezárására, ezt a fenntartók egyedileg döntik el.

Ugyancsak újságírói kérdésére elmondta: egészségügyi dolgozó nincs a koronavírusos betegek közt.

(MTI)