A Vályogvető Közfoglalkoztatási Mintaprogramban résztvevő települések egyikeként Tiszatenyő bebizonyította: minőségi szervezéssel és irányítással értékteremtő munkára képesek a közfoglalkoztatottak – jelentette ki a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a község ifjúsági lakóparkja első épületének szerdai avatásán.

Hoffmann Imre köszöntőjében kiemelte: az egy éve indult mintaprogramban már az ország öt megyéjének tíz települése vesz részt, amelyekben 590 millió forintból 51 lakóház épül.

A közfoglalkoztatás keretében megvalósuló beruházásokkal a minisztérium célja a helyiek társadalmi-szociális körülményeinek és a környezet infrastrukturális feltételeinek javítása mellett a korábbinál rendezettebb, vonzóbb falukép kialakítása - mondta.

Emlékeztetett: Magyarországon több ezer ember él területileg elkülönülő, leromlott telepeken, ahol a házak többsége felújításra szorul, sőt sok helyen már csak az ingatlanok lebontása és újak építése jelenthet megfelelő megoldást. Ezt felismerve indította el a BM a közfoglalkoztatásnak ezt a formáját 2014 májusában.

Tiszatenyőt az országos mintaprogram egyik legérdekesebb helyszíneként említve közölte: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a tárca 37 millió forinttal támogatta egy 16 lakásosra tervezett ifjúsági lakópark első, négylakásos házának felépítését. A szerdán átadott „fecskeház” kialakítása 17 helybeli foglalkoztatását tette lehetővé – hangsúlyozta Hoffmann Imre.

Szólt arról is, hogy Tiszatenyő négy éve gyárt saját géppel földtéglákat, és elsőként kezdeményezte a vályogra alapozott házépítési programot a Belügyminisztériumnál. A tárca támogatásával 2013-ban már ezzel a technológiával épültek szociális családi házak Gilvánfán.

Kazinczi István (Fidesz-KDNP), Tiszatenyő polgármestere az átadó ünnepségen úgy fogalmazott: „a mai nap a mi Oscar-gálánk”. Szavai szerint a település a közfoglalkoztatás egyik hazai zászlóshajója, ám minden elismerésnél értékesebb számukra a falu díszévé vált épület, amely a közösen elvégzett munka igazi jutalma.

Felidézte: a községben évek óta működik a vályogvető program, amelynek résztvevői állattartó telepeket, szociális létesítményeket és öltözőket, melegedőket építettek. Kitért arra is, hogy a faluban a közfoglalkoztatásnak köszönhetően az elmúlt négy évben gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség.

Elmondta: jelenleg 35 hektáron gazdálkodnak, száz szarvasmarhát, háromszáznál több sertést és több ezer baromfit tartanak, savanyító, tejfeldolgozó, szikvíz-előállító, baromfikeltető és tésztaüzemük jelentős árbevételt termel.

Emellett Tiszatenyő konyhája hat településen több mint ezer embert lát el meleg étellel, és - ugyancsak a közfoglalkoztatási program részeként - virágboltot, sőt a fiataloknak szórakozóhelyet is üzemeltetnek.

(MTI)