A svájci támogatással megvalósuló „Közösségi Rendészeti Projekt – Az együttműködés alapú bűnmegelőzésért” keretében tájékoztató rendezvényre került sor 2015. május 19-én a Belügyminisztériumban.

2012 és 2016 között, a Svájci-Magyar Együttműködési Programnak köszönhetően, 476 millió forintos svájci hozzájárulással, a hazai támogatással együtt összesen közel 560 millió forintból valósul meg a közösségi rendészet hazai modelljének kísérleti bevezetése Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Zalaegerszegen. A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az érintett megyei rendőr-főkapitányságok által közösen megvalósított projekt célja, hogy a rendőrség a helyi közösségekkel közösen mérje fel a közbiztonsági problémákat és az azokra vonatkozó megoldások kidolgozásába és végrehajtásába is nagyobb mértékben vonja be a lakosságot.

A közösségi rendészet modelljét már több évtizede sikeresen alkalmazzák többek között Svájcban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. A közösségi rendészet egy újfajta filozófia, szemléletváltás, amelynek köszönhetően a városi kapitányságok hatékonyabban, a közösség igényeinek megfelelőbben használhatják fel erőforrásaikat.

A CPO (community police officer) munkájával – többek között fogadóórák tartásával, bűnmegelőzési előadások lebonyolításával – hozzájárul a polgárokkal való közvetlenebb kapcsolattartás kialakításához. A projekt eredményeként szorosabb együttműködés alakulhat ki a közbiztonság javításában érintett szervezetek között, javul a közbiztonság és a lakosság biztonságérzete, illetve növekedhet a rendőrség és polgárok közti bizalom mértéke.

A CPO-k képzését és a rendőrkapitányságok felkészítését követően jelenleg is folyamatban van a modell tesztelése a négy nagyvárosban.

A tájékoztató rendezvény – amelyet Berta Krisztina, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára nyitott meg – legfőbb célja az eddigi tapasztalatok bemutatása és értékelése volt.

(Belügyminisztérium)