A közszolgálati etikai és integritástréningen 8375-en vettek részt - hangzott el a Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése című projekt záró konferenciáján pénteken Budapesten.

Az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében, az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam által nyújtott 680 millió forintos támogatásból megvalósuló projekt célja a társadalom által érzékelt hivatali korrupció megelőzése és szintjének csökkentése volt. A program keretében 120 embert képeztek ki integritástanácsadónak, integritásmenedzsment-tréningen pedig 751-en vettek részt.

Létrehozták a korrupciós kockázatok felismerését és kiszűrését támogató integritástanácsadók hálózatát is, és kialakítottak egy, a közérdekű bejelentések megtételére szolgáló elektronikus rendszert is.

A Magyarországról készült OECD-jelentés példaértékű, nemzetközileg elismert, sikeres fejlesztésként nevesíti a projektben kifejlesztett és megvalósult antikorrupciós képzéseket.

Tóth Judit, a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztályának vezetője elmondta: a korábbi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetésével 2012-ben indult, majd a Belügyminisztériumhoz került programot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzeti Védelmi szolgálat alkotta konzorcium valósította meg, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Államkincstár munkatársainak közreműködésével.

Előrevetítette: a projekt eredményeit tovább kell vinni, amire újabb uniós források állnak rendelkezésre.

Báger Gusztáv, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Integritás Tudásközpont vezetője azt mondta: a projekt általános szakmai célja kettős volt: a hivatali korrupció érezhető csökkentése és a közigazgatási célok iránti közbizalom javítása. Kitért rá, hogy az integritás - mint a közszolgálati feladatok ellátása érdekében végzett, a társadalmi és szakmai normák szerinti cselekvés - állt a projekt középpontjában. Ennek jellemző vonásai a szakmai felkészültség, az elfogulatlanság, a jogszabályok megtartása, az erkölcsi feddhetetlenség és felelősség, valamint a közösségi érdekek előtérbe helyezése. Az integritás erősítése segíthet a korrupció megelőzésében is - tette hozzá.

Gulyás Attila, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának főosztályvezetője arról beszélt, hogy a hivatal honlapján keresztül tehetőek közérdekű bejelentések, idén az eddigi adatok alapján 15-16 százalékos növekedés figyelhető meg a múlt évhez képest. A bejelentések a korrupciós jelzések mellett közbeszerzési eljárások problémáiról, rendőrségi ügyekről, adócsalásról szólnak, valamint a büntetőügyek mellett fogyasztóvédelmi, egészségügyi, környezetvédelmi, közlekedési jellegűek. A közérdekű bejelentéseket tekintve leginkább érintett eljáró hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, utána önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, majd a rendőrség következik.

Váradi Piroska, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetője többek között arról beszélt, hogy péntektől korrupcióellenes kampány indul televíziós, rádiós, internetes és nyomtatott felületen is.

(MTI)