A Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében épített hat szociális bérlakást adtak át kedden a Hajdú-Bihar megyei Hortobágy községben.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az átadáson elmondta, a szociális bérlakásokba hat olyan család költözik majd be, akiknek eddig rendkívül rosszak voltak a lakáskörülményeik, közművek nélküli tanyán éltek több mint tíz kilométerre a település központjától. A program annyiban módosult, hogy vályog híján a községben rendelkezésre álló bontott téglából építették a lakásokat. Az államtitkár közlése szerint, ahogy az országos program többi helyszínén, itt is az a cél - amellett, hogy munkát adjanak a közfoglalkoztatottaknak -, hogy a magukat eltartani képes, a lakás költségeit viselni tudó családoknak előrelépési lehetőséget nyújtsanak.

Kép letöltéseFotó: Kallós Attila

Az államtitkár összegzése szerint eddig tíz település vett részt a mintaprogramban, 59 lakás épült csaknem 600 millió forintból. A mintaprogrammal arra kívántak példát mutatni, hogy a közfoglalkoztatáson belül olyan értékteremtő munkát is lehet végezni, amely "nem szokványos, amellyel korábban nem foglalkoztunk". Ezek a típusú munkák - később akár szociális szövetkezetek létrehozásával - piaci alapon is működhetnek - hívta fel a figyelmet.

Pogácsás Tibor szerint idén előreláthatóan már nem kezdenek ilyen lakásépítésbe. Jelenleg az eddigi tapasztalatokat elemzik, szeretnék összegezni a mintaprogram előnyeit, és megvizsgálni, hogy a különböző településeken felmerült eltérő problémákat miként lehet megoldani.

Kép letöltéseFotó: Kallós Attila

A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint az országos Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram célja, hogy a közfoglalkoztatás keretében olcsó és természetközeli építőanyag felhasználásával önkormányzati bérházak épüljenek az átmenetileg nehéz helyzetben élő családok számára. Az első ilyen formában készült házakat 2013 decemberében adták át a Baranya megyei Gilvánfán.

(Belügyminisztérium/MTI)