Közfoglalkoztatási mintaprogramban épített szociális bérlakásokat adott át csütörtökön Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára és Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Fejér megyei Sárosdon, Enyingen és Sárkeresztúron.

Az MTI érdeklődésére Sárosd független polgármestere, Dunkl Gergely elmondta: a BM a településnek 56 millió forintot biztosított a vályogvető közfoglalkoztatási program megvalósítására. Ennek keretében 25 főnek adtak munkát, akik jelentős vagyonnal gyarapították a községet, valamint szaktudásra tettek szert.

Fotó: Kallós Attila

A településvezető közölte, hogy a programban vállalt hat szociális bérlakás közül négy készült el, a másik kettőt idén fejezik be. Hozzátette, hogy munkabér nélkül 3,5-4 millió forintos anyagköltségből felépíthetők a vályogházak, amelyek építésénél bontott kisméretű téglát használtak tartópillérnek.

A házak hasznos alapterülete 42,5 négyzetméter. A későbbiekben bővíthető épületekben nagyszoba, szoba-konyha, fürdőszoba, mellékhelyiség és kamra található.

A lakásokban fiatal és szociálisan rászoruló sárosdi családok számára biztosítanak lakhatást öt évre. A bérlőket pályázat útján választotta ki az önkormányzat, a feltételek között szerepelt a szülők keresőképessége, lakáskassza-szerződés megléte, cserébe alacsony fenntartási költségeket kaptak.

Fotó: Kallós Attila

Dunkl Gergely szólt arról is, hogy Sárkeresztúrral és Enyinggel közösen szerezték be a vályogtéglagyártó gépet. Ennek segítségével előbbi településen öt, a másikon nyolc hasonló ház épült.

Az országos Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram célja, hogy a közfoglalkoztatás keretében olcsó és természetközeli építőanyag felhasználásával önkormányzati bérházak épüljenek az átmenetileg nehéz helyzetben élő családok számára. Az első ilyen formában készült házakat 2013 decemberében adták át a Baranya megyei Gilvánfán.

(MTI)