Mintegy másfél éves munkával mostanra felkészültek a hazai szervek az idei nyár három nagy hazai sporteseményének biztosítására - mondta Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára sajtótájékoztatón.

Kérdésre a stábról annyit mondott, hogy létszámban és technikában is "megfelelő erő" áll rendelkezésre a FINA vizes világbajnoksága, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és az idei Forma-1-es futam biztosítására.

Közölte: számos eszköz beszerzését hozták előbbre, így a rendőrség állománya mára öt-öt tavi és folyami hajóval bővült, míg négy járművet felújítottak, emellett elektromos járműveket, kerékpárokat is vásároltak.

Csampa Zsolt elmondta, az eseményekre félezernél több közterületi kamerát telepítenek, de tűzszerészeti eszközök beszerzését is előbbre hozták a biztonság garantálása érdekében.

"Előbb végrehajtjuk a feladatot, utána könyvelünk" - fogalmazott a biztosítás költségeiről szólva, megemlítve, hogy a legnagyobb tételt várhatóan a túlszolgálat jelenti majd.

Magyarország biztonságos ország - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy ennek szerepe volt a rendezési jogok odaítélésekor. Hozzátette, hogy a májusi vízilabdás esemény "megfelelő főpróbája volt a biztonsági résznek is", bizonyítva, hogy a szervezők és a rendvédelmi szervek egyaránt felkészültek a három eseményre.

Csampa Zsolt szólt arról is: a rendőrség részt vett a közlekedési tervek kidolgozásában, hiszen Budapest és Győr életét jelentősen érintik majd a versenyek. A cél minden esetben az volt, hogy egyszerre szolgálják a helyiek, a sportolók és a nézők biztonságát és kényelmét.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)