A biztonság lesz a legfőbb érték 2018-ban Európában, és a kormány számára is a magyar emberek biztonsága az első - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Vargha Tamással, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával tartott közös sajtótájékoztatóján.

Kontrát Károly a sajtótájékoztatón kiemelte: az Európát sújtó bevándorlás és állandósult terrorveszély miatt 2018-ban még több forrást biztosít a kormány a magyar emberek biztonságára, a rendőrség, a terrorelhárítás, a nemzetbiztonsági szolgálatok működésének és fejlesztésének támogatására.

Hozzátette: mindaddig, amíg a migráció fennáll, a kormány fenntartja a határvédelmet. A tömeges bevándorlás kezeléséhez 50 milliárddal több támogatás jut 2018-ban az ideihez képest.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

"A határvédelemmel nemcsak a magyar emberek, hanem egész Európa biztonságát védjük, hiszen így teljesítjük a schengeni tagságból eredő kötelezettségeinket" - jelentette ki. Közölte: számításaik szerint 2018 március elejére mind a háromezer új határvadász szolgálatba áll.

Azt mondta: miközben Európa számos országában rohamosan romlik a polgárok biztonságérzete, Magyarországon rend  és nyugalom van, csökkent a bűncselekmények száma, a felderítések hatékonysága pedig nőtt. "A migráció és terrorveszély sújtotta Európában Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország" - jelentette ki.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kontrát Károly hangsúlyozta: a rendőrség 2018-ban 22 milliárd forintos többlettámogatással számolhat, január elsejétől pedig további öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére. Így az életpályamodellnek köszönhetően 2015 júliusa és 2019 januárja közt átlagosan ötven százalékos béremelés valósul meg a rendvédelmi dolgozóknál. Folytatódik 2018-ban a rendőrségi gépjárművek cseréje, a következő években a teljes gépjárműállományt szeretnék lecserélni.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 427 millió forinttal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ 339 millió forinttal, a Katasztrófavédelem pedig 3,8 milliárd forinttal több forrásra számíthat 2018-ban, és emelkedik a nemzetbiztonsági szolgálat támogatása is - mondta Kontrát Károly.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarország biztonsága a legfőbb érték. Mint mondta: jövőre "több pénz, több katona és több eszköz szolgálja a magyar honvédelmet", és a magyar katonák 2018-ban is részt fognak venni a határvédelemben. Elmondta: a védelmi költségvetést az ideihez képest 74 milliárd forinttal többre, 428 milliárd forintra emelik. Hozzátette: a kormány arra törekszik, hogy 2024-ig a védelmi ráfordítások elérjék a GDP két százalékát.

Az államtitkár hangsúlyozta: januártól újabb öt százalékkal nő a katonák illetménye az életpályamodellnek köszönhetően, így az ő bérük is átlagosan 50 százalékkal emelkedik 2015-2019 közt. Emellett széleskörű laktanyafejlesztés kezdődik Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon, amire 2018-ban 11 milliárd forintot fordít a kormány.

Vargha Tamás kiemelte: fejlesztik a katonák egyéni felszereléseit, minden magyar honvéd megkapja az új típusú gyakorlóruhát, és az a cél, hogy mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. Ennek érdekében a kormány több pénzt fordít az Önkéntes Tartalékos Rendszer megújítására és a Honvédelmi Sportszövetség támogatására is. Az államtitkár hozzátette: húsz év után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a szolnoki légi bázison újraindul a katonapilóta és a légiirányító képzés.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Varga Tamás azt mondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy a Magyar Honvédség Közép-Európa meghatározó haderejévé váljon, ezért 2018-ban közel százmilliárd forintot fordítanak a honvédség fejlesztésére.

Annak érdekében, hogy "megőrizve újítsuk fel" azokat az eszközöket, amik rendelkezésre állnak, jövőre folytatódik a helikopterfelújítás, a légiszállító képesség megújítására pedig a Magyar Honvédség két A319-es Airbust vásárol - tette hozzá. Az államtitkár közölte: folytatódnak a Magyar Honvédség missziói azokban az országokban, ahol a magyar katonák jelen vannak.

(MTI)