Jelentősen hozzájárul a rendőrség munkakörülményeinek javításához, ezáltal a közbiztonság erősítéséhez a Balatonalmádi Rendőrkapitányság 600 millió forint állami támogatásból megvalósult új épülete - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az új létesítmény átadásán szerdán.

Kontrát Károly kiemelte, hogy a rendőrök ezentúl egy helyen végezhetik munkájukat, amely így sokkal koncentráltabb, összefogottabb lehet, mint eddig, amikor több épületben voltak elhelyezve. A kapitányság tizenhárom település csaknem harmincezer lakójáért dolgozik - tette hozzá. Ez a beruházás is segíti a kormány célját, hogy 2020-ra a Balaton váljon az Európai Unió legbiztonságosabb üdülőövezetévé - jelentette ki.

Országosan 3500-zal növelték a rendőrség létszámát, illetményüket pedig kétszer is emelték az elmúlt időszakban - idézte fel.

Kontrát Károly elmondta, hogy a tervek között szerepel új érdi és soroksári kapitányság építése is.

Szabó János, Balatonalmádi rendőrkapitánya azt mondta: húszesztendős álom vált valóra azzal, hogy megépült a 46 irodahelyiséget magába foglaló, 74 rendőr munkakörülményeit javító 1700 négyzetméteres kapitányság.

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere (Fidesz-KDNP) méltatta azt az összefogást a kormány, a Belügyminisztérium, a rendőri vezetők és az önkormányzat között, amely az új épület megvalósulását segítette.

Az ünnepség végén rendőri elismeréseket adtak át, majd két szolgálati gépkocsit adományozott a Balatonalmádi Rendőrkapitányságnak Papp Károly országos főkapitány.

(MTI)