Az emberek bíznak a katasztrófavédelemben, a tűzoltókban, ami a siker fontos záloga - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) évértékelő állománygyűlésén.

Az államtitkár Pintér Sándor belügyminiszter nevében gratulált a katasztrófavédelemnek a 2015-ben végzett munkájáért.

Megemlítette, hogy ugyan a katasztrófavédelem szempontjából csendes év volt 2015, ám az illegális migráció miatt ez nem érvényes az ország egészére.

Az elmúlt év fontos intézkedései közül kiemelte az új szolgálati törvény bevezetését, amely 30 százalékos illetményemelkedést eredményezett az állomány tagjai számára, és az életpályamodellnek köszönhetően 2015-ig 50 százalékkal nő a fizetésük.

A jövő év feladatai között említette a közös tevékenységirányítási rendszer kiterjesztését, vagyis a 112-es hívószám általános elterjesztését, a készenléti járművek korszerűsítését és a tűzoltóautók sorozatgyártásának beindítását.

A megelőzés éve volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára 2015, nem következett be nagyobb természeti vagy ipari katasztrófa - húzta alá az OKF főigazgatója.

Tollár Tibor közölte: tavaly sem árvíz elleni, sem nagyobb belvízi védekezésre nem volt szükség, és mindössze két viharos nap okozott jelentősebb munkát a tűzoltóknak.

Az elmúlt évben az átlagos évi 70 ezerrel szemben csupán 59 860 esetben kellett kivonulniuk káresemények miatt a tűzoltóknak - tette hozzá.

Az eredmények között említette, hogy már 70 tűzvédelmi őrs működik országszerte és 24 önkéntes tűzoltó-egyesület szerzett jogosítványt az önálló beavatkozásra. Az állomány tízezer gyakorlatot tartott és 1730 kollégájuk vett részt valamilyen továbbképzésen - sorolta.

A főigazgató elmondta, hogy 59 ezer hatósági ügyben intézkedtek és 32 ezer tűzvédelmi ellenőrzést végeztek el. Ez utóbbinak is köszönhető, hogy a szabadtéri tűzesetek száma 64 százalékkal csökkent és 10 százalékkal kevesebb volt a lakástűz.

Tollár Tibor kitért arra, hogy 17 ezer középiskolás végzett az érettségi megszerzéséhez szükséges közösségi szolgálatot a katasztrófavédelemnél.

Közölte azt is, hogy a korábbi évhez képest háromszorosára nőtt a veszélyes áruk ellenőrzésének a száma, és megteremtették annak lehetőségét, hogy közös tevékenységirányítási központba költözzenek a rendőrséggel a hatékony beavatkozás érdekében.

Az ünnepségen elismeréseket, kitüntetéseket adtak át. Az év hivatásos tűzoltó-parancsnoksága díjat az orosházi tűzoltóság képviselői vehették át, az év katasztrófavédelmi őrse a cigándi lett, az év önkormányzati tűzoltó-egyesülete pedig a kaposvári.

(MTI; kormany.hu)