A lendvadedesi záportározó túlfolyóján, a vészapasztón keresztül zúdult szombatra virradóra a víz Lentire és Rédicsre, mert a több mint százmilliméternyi eső miatt teljesen megtelt a tározó - mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombat délelőtt Lentiben.

Kontrát Károly a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gát tetejéig ért a víz, amelynek a szintje éjszaka óta már csaknem egy métert süllyedt. A gát nem szakadt át, de a Budapesti Műszaki Egyetemtől szakértőt rendeltek ki, hogy megvizsgálják az állapotát, a térségben ugyanis ismét nagy mennyiségű csapadék várható.

A víz miatt megelőzésként Lentiben 70 ingatlanból több mint 100 embert kellett kimenekíteni, néhányukat a Vörösmarty iskolában helyezték el, a többség családtagjaihoz, rokonaihoz ment. A katasztrófavédelem, a rendőrség, a vízügy, az önkormányzat és civilek kitűnő együttműködésének köszönhetően minden szükséges emberi és gépi erő rendelkezésre áll a védelmi munkálatokhoz - tette hozzá Kontrát Károly.

Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság iparbiztonsági főfelügyelője arról beszélt, hogy a legalább 100 éve nem tapasztalt rendkívüli esőzések miatt Zala megyében szombat délelőtt 72 helyen folyik védekezés. A megáradt folyók és a szombaton még várható újabb mintegy 70 milliméternyi eső miatt kialakulhatnak újabb villámárvizek, a Murán valószínűleg harmadfokú árvízvédelmi készültséget kell elrendelni éjszaka. Kiemelte: minden eszköz és erő rendelkezésre áll ahhoz, hogy az embereket és az anyagiakat megvédjék.

Vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a lendvadedesi tározó további vízszintcsökkenése esetén ellenőrzött módon is folytatni tudják-e a vízszint apasztását. Ebben az esetben a várható csapadékot a záportározó be tudja fogadni. Arra a kérdésre, hogy a Lentiben kitelepítettek mikor térhetnek vissza otthonukba, Kossa György elmondta: a műszaki szakértő véleményétől függ, mert előbb meg kell vizsgálni a tározó gátjának állapotát. Utána döntenek arról, mikor térhetnek haza az érintettek, de napközben lesz lehetőségük arra, hogy a legszükségesebb értékeiket elhelyezzék vagy kihozzák.

Rédicsen az látható, hogy az áradás utakat, házakat is elért, a katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy a víz autókat is elsodort. A településen átvezető patak egyik hídjának beton korlátjait is részben összetörte a levonuló áradat, amely szétdöntött egy fából ácsolt buszmegállót is.

(MTI)