A napokban kapják meg a rendvédelmi hivatásos állomány tagjai az idei első, öt százalékkal emelt fizetésüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Kontrát Károly közölte: az illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a különböző titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjait.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2015 júliusában indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amelyet évente újabb 5-5 százalékkal növelnek, így összességében 2019-ig átlagosan 50 százalékos béremelés valósul meg.

Kép letöltéseA napokban kapják meg a rendvédelmi hivatásos állomány tagjai az idei első, öt százalékkal emelt fizetésüket Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Magyarország erősödik, és ezt a mintegy 60 ezer rendvédelmi dolgozó is érezheti - emelte ki. Példaként elmondta, hogy egy rendőr tiszthelyettes átlagbére az életpályamodell bevezetése előtt, 2015. január 1-jén 220 591 forint volt, ez 2015. július 1-jétől 285 886 forintra nőtt, majd 2016 januártól 297 797 forintra, 2017-ben pedig 308 827 forint lesz. Egy tíz éve szolgáló járőr bére 2015 januárjához képest 2019 januárjára 160 242 forintról 313 065 forintra, egy főnyomozó tiszté pedig 301 664 forintról 456 070 forintra nő.

Az illetményemelést azért tudták végrehajtani, mert az ország gazdaságilag és pénzügyileg is erősödött - emelte ki. Szeretnék, ha a rendőrök is előre tudnának lépni, és éreznék, hogy nagyra becsülik a Magyarország közbiztonságáért és a határok védelméért végzett munkájukat - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: tapasztalataik szerint a rendőrség társadalmi megbecsülése nagymértékben emelkedett az elmúlt időszakban.

Kép letöltéseAz illetményemelést azért tudták végrehajtani, mert az ország gazdaságilag és pénzügyileg is erősödött Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kiemelte, a rendőrség eredményes munkája érdekében az anyagi megbecsülés mellett nagyon fontos, hogy az egyéb feltételek is biztosítva legyenek. Ezt szolgálja a múlt héten átadott öt új rendőrségi helikopter, valamint az új határvadászok toborzása is - említette meg.

Arra a kérdésre, hogy a béremelés hatására vonzóbb lett-e a rendőri pálya, azt válaszolta, a határvadász-toborzások azt bizonyítják, hogy a hivatásos pálya egyre vonzóbb. 2010 előtt állandó létszámhiány volt, sokan hagyták el a pályát, ez a folyamat mostanra minimálisra csökkent, a létszámhelyzet stabil - jelentette ki.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)