A kormány megbecsüli és nagyra értékeli a rendőrök és a tűzoltók munkáját, és a jövőben is azon fog dolgozni, hogy mindkét szervezetnek a rendelkezésére álljon minden feltétel nemcsak a napi munka végzéséhez, de a szakma rangjának emeléséhez is - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendőrség és a tűzoltóság napja alkalmából tartott minisztériumi ünnepségen csütörtökön Budapesten.

Kontrát Károly emlékeztetett arra: április 24-e Szent Györgynek, a rendőrség védőszentjének, május 4-e pedig Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének a napja. A két szervezet hosszú évek óta ünnepli a jeles napokat, az idén emlékeznek meg ötödik alkalommal közösen.

Fotó: Csattos Pál

Az államtitkár hangsúlyozta: együtt ünneplik a rendőrség és a tűzoltóság napját, hiszen a szolgálat szorosan egymáshoz kapcsolja a két szervezetet, azok összefogva dolgoznak az emberek biztonsága érdekében.

"Önök mindennapi munkájuk során bizonyítják, minden időszakban, rendkívüli helyzetben is képesek feladataikat kifogástalan szakmai színvonalon végezni. Magyarország kormánya megbecsüli és nagyra értékeli az önök áldozatos, magas színvonalú munkáját" - mondta Kontrát Károly.

Kitért arra: ezt azzal is megerősítették, hogy az Országgyűlés a múlt héten elfogadta a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényt, amelyben kiszámítható illetményrendszert is kialakítottak. Eszerint július 1-jével átlagosan 30 százalékos, 2019 januárjáig összesen 50 százalékos béremelésben részesülnek a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai, emellett az idén kidolgozzák az új lakhatási támogatási rendszert, 2016 végéig pedig egy megtakarítási célú biztosítási rendszert.

Kontrát Károly szólt arról is, hogy bár a két szervezet eredményei biztatóak, "nem szabad elégedetten hátradőlni". Hozzátette: minden nap többet kell tenni annál, mint amit tegnap tettek az emberek biztonsága érdekében. Fokozni kell az erőfeszítéseket, hatékonyabban kell együttműködni az önkormányzatokkal, a polgárőrséggel, a civil szervezetekkel.

Fotó: Csattos Pál

Az ünnepségen dr. Pintér Sándor belügyminiszter az Év Rendőre és az Év Tűzoltója Miniszteri Díjakon kívül Bátorságért Érdemjeleket, Szent György Érdemjeleket, Szent Flórián Érdemjeleket, valamint a Köz Szolgálatáért Érdemjelet adott át, továbbá soron kívüli előléptetéseket, tanácsosi címeket és különböző emléktárgyakat. Összesen több mint félszáz rendőr, illetve tűzoltó részesült valamilyen elismerésben.

Pohárköszöntőjében a miniszter utalt arra: a díjazottak kiemelkedő munkája is hozzájárult ahhoz a társadalmi elismertséghez, amelyet a hivatásos állomány az utóbbi időben kivívott magának. A miniszter gratulált a díjazottaknak, és azt kérte, folytassák a munkájukat ugyanilyen intenzitással, hogy a jövőben jobb rend, nagyobb biztonság legyen az országban.

(MTI)