A magyar reformok a bűnmegelőzés területén is működnek, ezt mutatja a rendőrség és a polgárőrség közreműködésében megvalósuló 250x100 biztonság mintaprogram sikere is - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kifejtette: a mintaprogramban jelenleg 250 település vesz részt, a cél az, hogy a rendőrök, polgárőrök a közterületi jelenlétének növelésével javítsák a lakosság szubjektív biztonságérzetét és csökkentsék a jogsértések számát.

Elmondta, a program sikere nyomán azt tervezik, hogy 2016-tól 300-ra bővítik a részt vevő települések számát.

Kontrát Károly megjegyezte: a közrend, közbiztonság megteremtésének elsődleges felelőse a rendőrség, amelyet a polgárőrséghez hasonlóan szintén megerősítettek az elmúlt években, és ennek köszönhetően ma az emberek nagyobb biztonságban élnek, mint öt évvel ezelőtt. Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma is, míg 2010-ben 450 ezer volt, 2014-ben már csak 350 ezer.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke elmondta: a visszajelzések alapján egyértelmű és világos, hogy a programban részt vevő 250 település 90 százalékában javult a lakosság biztonságérzete és kevesebb jogsértés történt, mint a program indulása előtt. Vannak olyan települések is, ahol 40-50 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma - ismertette.

Hozzátette: a program azt mutatja, példás összefogás valósult meg a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzatok között, sikerült összehangolni a polgárőrök, a körzeti megbízottak és az önkormányzati alternatív rendészeti szervek tevékenységét.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Mint mondta, 500 ezer és egymillió forint közötti támogatást osztottak szét a programban részt vevő polgárőr-egyesületek között, valamint technikai eszközökkel is segítették munkájukat.

Az OPSZ elnöke elmondta: 22 településen nem sikerült létrehozni a polgárőr-egyesületet, de mindent elkövetnek, hogy az év végére ezek is megalakuljanak.

Kontrát Károly a tájékoztatón elmondta: az elmúlt években megteremtették a feltételeit annak, hogy a polgárőrség eredményesebben végezhesse tevékenységét. Mint mondta, amíg 2009-ben az akkori kormány 235 millió forinttal támogatta a polgárőrséget, ez ma 1 milliárd 50 millió forint; az elmúlt öt évben összesen 5 milliárd forintot biztosítottak a polgárőrségnek, a vidékfejlesztési program keretében 2013-ban 140 egyesület kapott terepjárót, idén több mint 400.

(MTI)