Idén több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be a rendőrség. A Készenléti Rendőrség új szolgálati gépjárműinek átadásán Kontrát Károly hangsúlyozta: ma rend és biztonság van Magyarországon.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, 2017-ben több mint 7000 rendőrrel több szolgál Magyarországon, mint 2010-ben, ezalatt 6837 új gépkocsit adtak át, és növelték a személyi állomány anyagi megbecsülését is. Hozzátette: a 2019-ig tartó, átlagosan 50 százalékos béremelésből több mint 40 százalék már megvalósult, 2018 január elsejétől pedig további átlagos öt százalékos illetményemelést hajt végre a kormány, aminek 13,5 milliárd forintos fedezete a 2018-as költségvetésben rendelkezésre áll.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kontrát Károly hangsúlyozta: ma rend és biztonság van Magyarországon, a 2018-as költségvetésben a "magyar emberek biztonságára" 62 milliárd forinttal több áll rendelkezésre, mint 2017-ben.

Papp Károly kiemelte: az új gépjárművek megérkezésével a rendőri személygépkocsik átlagos életkora 6,4 évről 2,4 évre csökkent.

Mint mondta, a határrendészeti feladatok ellátásának támogatására 300, a határvadász bevetési osztályoknak az állomány növekedése miatt pedig 457 jármű beszerzésére nyílt lehetőségük 15,6 milliárd forint értékben.

A rendőri szolgálati gépkocsik amortizációs cseréjeként 1837, a bűnügyi és az ügyintézői gépjárművek cseréjére pedig 595 gépkocsival bővül a gépjárműpark 22,2 milliárd forint értékben. Utóbbiak beszállítása 2018. március 31-ig történik meg - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A határőrizeti feladatok támogatására tizenhét mobil hőképfelderítő eszközt vásárolt a rendőrség 1,2 milliárd forint értékben nemzeti költségvetési forrásból, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága pedig tíz nagy teljesítményű Skoda Octavia RS típusú szolgálati gépkocsit szerzett be az autópályán szolgálatot ellátó állomány részére.

A csütörtöki budapesti gépjárműátadón a Készenléti Rendőrség 234, a Budapesti Rendőr-főkapitányság 232, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 106, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyolc, valamint a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ hét gépkocsit vehetett át.

Az új rendőrségi gépkocsik Papp Károly tájékoztatása szerint a legmodernebb környezetvédelmi és biztonsági követelmények alapján készültek, számos vezetést segítő és támogató rendszer megtalálható bennük, közepes vagy nagy teljesítményű motorral felszereltek, 120-245 lóerősek.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Biztosított hozzájuk a téli és a nyári gumiabroncs, az üzembiztonság érdekében pedig öt évre vagy 200 ezer kilométeres futásteljesítményre szóló szervízcsomagot is biztosítanak. A gépkocsikra új típusú, led-technikán alapuló, szöveges feliratok megjelenítésére is alkalmas fényhidakat szereltek - tette hozzá az országos rendőrfőkapitány.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)