Csak kém- és terrorgyanús emberekről jelentettem a rendszerváltás előtt - mondta Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: semmilyen feladata nem volt Nagy Imre 1989-es újratemetésével kapcsolatban.

"Nem mondok le, mert nincs miért" - közölte a néhány napja kinevezett államtitkár, akiről a HVG azt írta, hogy a BM III-as főcsoportfőnökségébe tagozódó III/II-2 alosztályon tevékenykedett századosként.

A rendészeti államtitkár újságírók előtt jelezte, egész életpályája nyilvános, amelyet egyébként a sajtótájékoztatón be is mutatott, és kérdésre elmondta, az Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter előtt is ismert.

Kifejtette, hogy az említett III/II-2 alosztályon kém-, majd terrorelhárítással foglalkozott, amely a rendszerváltás idején beolvadt az újjáalakuló Nemzetbiztonsági Hivatalba, ahol a terrorelhárítási igazgatóságon dolgozott. Később a hírszerzésre került, ahol a terrorfelderítő osztályon végzett munkát - ismertette.

"Tehát kijelentem, hogy senkiről nem jelentettem semmit. Én a kém- és terrorgyanús személyekről jelentettem az akkori vezetésnek" - közölte Tasnádi László.

Kép letöltéseFotó: Kovács Attila, MTIFelelevenítette későbbi pályáját is, amelynek során a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatánál tevékenykedett, majd 2000-ben az adóhatósághoz került, ezt követően Pintér Sándorral dolgozott, akinek 2010-es belügyminiszteri kinevezése után kabinetfőnöke lett, ebben a ciklusban pedig rendészeti államtitkárrá nevezték ki. "Úgy látszik, a kinevezésem rémületet keltett" - fogalmazott, megjegyezve - utalva az úgynevezett "vecsési számlagyár" ügyére -, reméli, hogy nem azért, mert 2002-ben "jól végeztük a munkánkat", és ez "nem tetszett valakinek".

Arra a kérdésre, hogy Nagy Imre mártír miniszterelnök 1989-es újratemetésével kapcsolatban mi volt a dolga, azt válaszolta: semmi. Arra, hogy aznap, 1989. június 16-án jelentettek-e neki, szintén nemmel válaszolt, úgy fogalmazva, "ez egy marhaság, nekem ilyen feladatom nem volt soha".

"A kémelhárítás ma is, akkor is, és a jövőben is ügynökökkel dolgozik. A terrorelhárítás szintén. Tehát az, hogy nekem ügynököm volt, az egy természetes dolog" - mondta Tasnádi László.

"Nem volt mérlegelnivalóm, mert nincsenek bűneim" - jelentette ki az államtitkár az esetleges lemondásának mérlegelését firtató kérdésre, megjegyezve, hogy egyébként erről csak Pintér Sándor dönthet.

Kép letöltéseFotó: Kovács Attila, MTIA HVG hetilap június 19-ei számában azt írta, hogy Tasnádi László a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségébe tagozódó III/II-2 alosztályon tevékenykedett századosként. A HVG hivatkozik a Heti Válasz egyik 2009-ben megjelent cikkére, amely szerint Tasnádi László több ügynökkel is kapcsolatban állt Nagy Imre kivégzett miniszterelnök 1989-es újratemetésén.

(MTI)