Új körlettel bővült a Budapesti Fegyház és Börtön, az új épületrészt hétfőn adták át.

Tasnádi László, a Belügyminisztérium államtitkára a rendezvényen elmondta, már 2010-ben is zsúfoltak voltak a börtönök, és a helyzet a büntetőpolitika szigortása miatt az elmúlt években tovább romlott; jelenleg 18 ezer fogvatartott van.

A kormány célja a börtönök - Európai Unió által is szóvá tett - zsúfoltságának csökkentése - közölte a rendészeti államtitkár, aki felidézte: a kormány január közepén elfogadta a Belügyminisztérium és a büntetés-végrehajtás tervét, amelynek értelmében 2019-ig a jelenlegi 140 százalékról 100 százalékra szorítják vissza a börtönök átlagtelítettségét. Ennek a programnak az első állomása a mostani körletátadás - jelezte.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Széles Gábor dandártábornok, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka az átadóünnepségen emlékeztetett: a közismert nevén "gyűjtő" épületcsoportját 1896-ban adták át, megépítésekor európai viszonylatban az egyik legmodernebb volt, a helyiségek melegítésére az akkor még rendkívül ritka központi fűtést alkalmazták.

Elmondta azt is, hogy a Budapesti Fegyház és Börtön "A" objektumának három szárnyból álló jobb csillag körletrészét 2001-ben zárták be az épületrész leromlott műszaki állapota miatt. Az úgynevezett körszállításnak helyet adó II. és III. szárnyat - az ország minden részéből ide hozzák és innen viszik a fogvatartottakat büntetésük letöltése vagy tárgyalásuk helyszínére - 2004-ben újították fel. A most befejeződött I. szárny felújítása során figyelembe vették az uniós normákat és az európai börtönszabályokat is.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A négyszintes épületben 1240 négyzetméteren 41 zárkát alakítottak ki. A földszinten kiszolgáló helyiségek - irodák, látogatófogadó helyiség, szociális-, egészségügyi és közösségi helyiségek, raktárak - is helyet kaptak, itt alakították ki a fertőző betegek, illetve mozgáskorlátozott fogvatartottak elhelyezésére szolgáló zárkákat.

Az 1. és a 2. emeleten 33 zárkában 36 fogvatartott elhelyezésére lesz lehetőség, a 3. emeleten - az úgynevezett hosszúidős speciális részlegen - nyolc fegyház fokozatú, szigorú rezsimbe sorolt, magas biztonsági kockázatú fogvatartott elhelyezésére lesz lehetőség - mondta Széles Gábor. A budapesti speciális részleghez hasonló csak Szegeden és Sátoraljaújhelyen van.

A beruházás 420 millió forintba került. Az új férőhelyek kialakításában a fogvatartottak is részt vettek, az épület bontásán például negyvenen dolgoztak. A körletrész működtetéséhez az intézmény személyi állománya 36 fővel bővült - közölte a parancsnok.

(MTI)