2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok és a gyermeket vállalók - mondta az Emmi család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.

Novák Katalin szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 2019-ben - 2010-hez képest - duplájára nő a családok támogatására fordított összeg, ami így meghaladja a 2000 milliárd forintot. A kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább emelkedik, a havi 40 ezer forintos megtakarítás a 2015-ös összegnek a dupláját jelenti – közölte.

Az otthonteremtési program is minden eddiginél több támogatást kap - hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy decembertől már a kétgyermekes családok is hozzáférhetnek tízmillió forint értékben a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott hitelhez. Hozzátette, hogy a nagycsaládosok hitelét pedig tízről 15 millió forintra emelték fel.

Arra is kitért, hogy bevezetik a gyermekek otthongondozási díját. Az önmagát ellátni képtelen gyermeket otthon ápoló szülők havonta bruttó százezer forintra lesznek jogosultak, de ez az összeg később nőni fog majd, és 2022-re eléri a minimálbért - emelte ki az államtitkár. Akik nem a gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják, azoknak a támogatása jövőre 15 százalékkal emelkedik – mondta.

Novák Katalin felhívta a figyelmet, hogy pénteken zárult le a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció. A kérdőíveket sokan töltötték ki és a kormány abban reménykedik, hogy azok feldolgozása után megkapja azt a felhatalmazást, amivel még több támogatást tud adni a családoknak - fogalmazott.

(MTI)