A gyerekek jelentik a jövőt, így a bölcsődefejlesztés befektetés a közös jövőbe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken egy XXI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin a több mint 307 millió forintos fejlesztési forrást elnyerő csepeli Kertvárosi Bölcsődében örömtelinek nevezte, hogy új intézményekre és férőhelyekre van szükség, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre több gyerek születik, valamint hogy vannak munkahelyek, ahova visszatérhetnek a szülők dolgozni.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Ezt a visszatérést segíti a 2014-ben bevezetett gyed extra, amely lehetővé teszi, hogy a munkabér mellett a családtámogatástól se essenek el a szülők - tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin szólt arról is, hogy ettől az évtől átalakították, rugalmasabbá tették a bölcsődei rendszert az új típusú intézmények bevezetésével, a hagyományos mellett ugyanis most már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működhetnek.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A bölcsődei dolgozók munkáját megbecsülve pedig több lépésben fejlesztették a bérüket, hogy motivált és anyagi értelemben is elismert gondozók vigyázzanak a gyerekekre - emlékeztetett az államtitkár.

A részletekről szólva elmondta, a felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőket beemelték a pedagógus életpályába, ez esetükben több mint százezer forintos béremelkedést jelentett. A középfokú végzettségű dolgozók fizetését átlagosan 50 ezer forinttal emelték, emellett arra bíztatják őket, hogy szerezzék meg a felsőfokú végzettséget.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Novák Katalin kitért arra is, hogy a finanszírozási rendszert is átalakították, 2018-tól feladatalapú lesz finanszírozás, így az önkormányzatoknak kevésbé lesz ráfizetéses a bölcsődék működtetése.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere közölte, a Kertvárosi Bölcsőde fejlesztése újabb állomása a három éve futó Csepeli Gyermeksziget Programnak, amelynek részeként 2019-ig felújítják a kerület összes bölcsődéjének és óvodájának kertjét. A most elnyert támogatásból kialakítanak három, összesen 36 férőhelyes csoportszobát, egy új teakonyhát, amely lehetővé teszi majd, hogy egy év alatti gyerekeket is fogadhassanak, valamint a kert szépítésére is jut majd pénz - mondta a polgármester.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Ismertetése szerint a kerületben jelenleg 446 férőhely van a bölcsődékben. Az önkormányzat a szülőktől átvállalja gondozási díjat, emellett nem kell tisztasági csomagot fizetni és ingyenessé tették a csoportfényképezést is.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a XXI. kerület korábbi polgármestere arról beszélt, hogy a magyarok a 2015-ös nemzeti konzultációban is arra szavaztak, hogy az Európába törvénytelenül érkező migránsok helyett a magyar családokra fordítson pénzt a kormány.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A képviselő kiemelte, polgármestersége alatt sohasem érezte tehernek az önkormányzat a bölcsődék működtetését. Fontosnak tartották, hogy olyan környezetben nevelkedjenek a gyerekek, amely lehetővé teszi, hogy boldog és jó polgárai lehessenek a hazának.

Németh Szilárd nagy eredménynek nevezte, hogy 2010 előtt csak protekcióval lehetett bekerülni az intézményekbe, mostanra azonban mindig akad szabad férőhely.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)