A kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, ezt segíti a Nők 40 program is - mondta Novák Katalin a nagymamák világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett, a Nők 40 program 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását, ezzel pedig "visszaadják a családoknak a nagymamákat".

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

A lehetőséggel már 222 ezren éltek, és a jövőben is igénybe lehet majd venni - fűzte hozzá.

Az államtitkár arról beszélt, hogy a vakáció 11 hete komoly kihívást jelent a szülőknek, és ilyenkor nagy szerephez jutnak a nagymamák és a nagypapák. A nagyszülők és unokák együtt töltött ideje alatt pedig a gyakorlatban is megjelenik a generációk közötti együttműködés - tette hozzá Novák Katalin.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

Kiemelte, a kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, hiszen a többgenerációs családok óriási értéket képviselnek, a nagyszülőkkel eltöltött idő pedig életre szóló tapasztalat és ajándék.

Szólt arról is, hogy nemrég országos gyaloglóklub-hálózat indult Monspart Sarolta tájfutó világbajnok kezdeményezésére, a pénteki nappal pedig indul egy kihívás, amelyben arra biztatják a nyugdíjas közösségeket, hogy gyalogoljanak vagy kerékpározzanak le 40 kilométert, és töltsenek fel erről egy fotót a közösségi oldalakra augusztus 21-ig #40év40km hashtaggel ellátva.

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a Nők 40 programra, valamint arra, hogy a nagymamák is sportoljanak, és figyeljenek oda az egészségükre - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója bemutatta a szervezet Egészségfalók című pályázatát, amellyel arra szeretnék ösztönözni a családokat, hogy együtt főzzenek egészséges ételeket.

Az egeszsegfalok.hu oldalra augusztus 15-ig lehet feltölteni egészséges ételek receptjét fotókkal, a fődíj egy wellness hétvége - mondta el Király Nóra.

(MTI)