A kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a család és a munka egyensúlyát az édesanyák mellett az édesapák számára is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) vasárnap, az apák napjára szervezett dunai hajózást megelőző sajtótájékoztatóján Budapesten.

Beneda Attila hozzátette, ezt szolgálja az utóbbi 8-9 évben kiépített családtámogatási rendszer, amelynek szinte minden elemét már az édesapák is igénybe tudják venni.

Az apák is mehetnek gyesre, gyedre, illetve a családi adókedvezményt is felvehetik. A családvédelmi akcióterv pedig az édesapák mellett már a nagyszülőkre, így a nagypapákra is nagy figyelmet fordít, ezt támasztja alá a nagyszülői gyed kialakítása - sorolta. A helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: statisztikai adatok bizonyítják, hogy sokkal jobbak az életkilátásaik azoknak a felnőtteknek, akiknek gyermekük van, különösen igaz ez az édesapákra.

"Egy férfi életében nemcsak a legizgalmasabb, hanem a legszebb dolog is, ami történhet, hogyha édesapává, majd később nagyapává válik" - fogalmazott Beneda Attila.

Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, az apák napja alkalmából évek óta szerveznek rendezvényeket. Azon dolgoznak, hogy ez a nap, június harmadik vasárnapja az anyák napjához hasonlóan fontos nappá váljon.

A Ficsak mindent megtesz azért, hogy a család intézményét megerősítse, épp ezért nagyon örülnek, hogy az elmúlt 9 év kormányzati intézkedéseinek is ez áll a középpontjában - mondta Király Nóra.

A sajtótájékoztató végén a résztvevők egy-egy száll virágot dobtak a Dunába, az elmúlt hetekben történt hajószerencsétlenség áldozataira emlékezve.

(MTI)