A fiatal tehetségek támogatása olyan össznemzeti ügy, amelyet a civil szervezetekkel összefogva a kormánynak továbbra is támogatnia kell – mondta Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Országos tehetségnap sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin közölte: a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásaiból összegyűlt 1,4 milliárd forintot a kormány ugyanennyivel egészítette ki, így idén 2,8 milliárd forintot fordíthatnak a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak finanszírozására.

Kép letöltéseFotó: Producom

Jelezte azt is: további mintegy évi egymilliárd forint uniós forrást tudnak biztosítani a fiatalok tehetséggondozására az elkövetkező években. Az államtitkár elmondta, hogy egy húsz évre szóló hosszú távú program alapján dolgoznak, hiszen a tehetséggondozásnak kiszámíthatónak kell lennie.

Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Tehetség Programra 2013-ban 800 millió forint állt rendelkezésre; ebből 34 pályázatot írtak ki, 300 programot valósítottak meg csaknem 350 ezer diák bevonásával.

Novák Katalin arról beszélt, hogy érdemes a tehetségekbe befektetni, hiszen Magyarország nem ásványkincsekben, hanem tehetséges fiatalokban igazán gazdag.

A sajtótájékoztatón bemutatták azt a rövid reklámfilmet, amelyet a Nemzeti Tehetség Program népszerűsítésére fognak bemutatni a médiában a következő hetekben. Ebben mások mellett Kovács (Koko) István ökölvívó olimpiai és világbajnok is a hazai tehetségek, a program támogatására hív fel a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásával.

A sajtótájékoztatón részt vevő olimpiai bajnok úgy fogalmazott, a magyarok büszkék lehetnek tehetséges fiataljaikra, akik közül sokan – sportolók, tudósok és zenészek – világhírnevet szereztek. Nem szabad engedni, hogy a fiatal magyar tehetségek elvesszenek – tette hozzá.

Az állampolgárok május 20-áig adójuk kétszer egy százalékának felajánlásáról rendelkezhetnek a kedvezményezett szervezet vagy előirányzat technikai számának megadásával. A rendezvényen kiosztott tájékoztatóban az áll: a tehetség napját 2006 óta minden évben Bartók Béla zeneszerző, népzenekutató születésnapján, március 25-én rendezik meg. A hazai és határon túli tehetséggondozó szervezeteket 2006 óta tömörítő Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége pedig március utolsó szombatján rendezi meg az országos tehetségnapot.

Ez a rendezvény a hazai és határon túli tehetséggondozás ünnepi eseménye, ahol a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács évről évre ösztöndíjakat ad át a tehetséghálózatban felfedezett tehetséges fiataloknak – áll a tájékoztatóban.

(MTI)