Az ENSZ közgyűlése augusztus 12-ét a fiatalok nemzetközi napjává nyilvánította 1999-ben. A kormány fontosnak tartja, hogy minden segítséget megadjon a fiatalok képességeinek kibontakoztatásához, aktív társadalmi szerepvállalásuk előmozdításához, önálló életkezdésükhöz és a családalapításhoz.

A kormány folyamatosan bővíti azon támogatások, lehetőségek körét, amelyek a fiatalok továbbtanulását, önálló életkezdését, családalapítását, otthonteremtését, nyelvtanulását, elhelyezkedését segítik. A gazdaság dinamikus növekedésének, a béremeléseknek és a munkahelyteremtéseknek köszönhetően a magyar fiatalok előtt stabil és tervezhető jövőkép áll.

Az első sikeres nyelvvizsga, valamint a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjának visszatérítése már 75 ezer fiatalnak segített 2 milliárd forint értékben a munkavállalás megkönnyítésében, míg az Ifjúsági Garancia Program eddig több mint 147 ezer fiatal elhelyezkedését támogatta. Az utóbbi években bővültek a Diákhitel konstrukciók is. A tanulmányokra fordítható Diákhitel 2 esetében a kamatot teljes mértékben az állam fizeti, míg a szabadon felhasználható Diákhitel 1 havonta felvehető összege 70 ezer forintra nőtt, amelyet már a határon túli fiatalok is igénybe vehetnek. Ezeket az intézkedéseket egészítik ki olyan európai uniós pályázatok és programok, melyek szintén hozzájárulnak a fiatalok támogatásához.

Fontos továbbá, hogy a 2020/21-es tanévtől elindul a középiskolások külföldi nyelvtanulását támogató program. Évente 140 ezer középiskolás diák kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusra utazhat majd. A kormány erre évi 90 milliárd forintos támogatást biztosít.

A 2016-os Magyar Ifjúság kutatás felmérése szerint a hazánkban élő fiatalok kétharmada kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, ezért a kormány olyan intézkedéseket vezetett be - CSOK, falusi CSOK, Esély Otthon program, babaváró támogatás –, amelyek az önálló életkezdést és a saját otthon megteremtésének a lehetőségét segítik.

A széleskörű családtámogatási eszközök közül a hallgatói/diplomás GYED kiemelten a fiatalokat célozza. A támogatást 2018-tól kedvezőbb feltételekkel lehet igénybe venni, amely hozzájárul a tanulmányok és a szülői szerep összeegyeztethetőségének javításához. A fiatalok életkezdését, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést segítheti továbbá a Családvédelmi Akcióterv elindítása is.

A tehetséges fiatalok támogatása a Nemzeti Tehetség Programon keresztül valósul meg, amelyre idén minden eddiginél nagyobb összeget, 3,3 milliárd forintot fordít a kormány. A program pályázati felhívásaira szeptember 6-ig lehet jelentkezni. A források egy részét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások biztosítják.

(EMMI)