Az ENSZ Közgyűlése idén 30 éve, 1989. november 20-án fogadta el a Gyermek jogairól szóló Egyezményt, amelyhez Magyarország 1990. március 19-én az elsők között csatlakozott.

A gyermekek védelme, egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésük biztosítása mindennél fontosabb a magyar kormány számára. Az új magyar Büntető Törvénykönyv is kiemelten védi a gyermekeket és súlyosan bünteti a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit. Szintén a gyermekek érdekeit szolgálja az idén bevezetett Családvédelmi Akcióterv is, és ezért fordítunk jövőre minden eddiginél többet, 2228 milliárd forintot a gyermekes családokra.

A magyar kormány számos intézkedést tett és tesz a gyermekek jóléte, jólléte és jogainak érvényesítése érdekében. Így - a többi között - különös figyelmet fordít a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére és fejlesztésére, a kora gyermekkori intervencióra, a kötelező óvodáztatásra.

Magyarországon több mint 1 millió gyermek, jövőre már minden általános és középiskolás diák ingyen kapja a tankönyvet, és félmillió gyermek vesz részt ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben, amelyre 2020-ban minden eddiginél magasabb, 82,5 milliárd forint központi költségvetési forrás áll rendelkezésre.

A gyermekes családoknak szóló támogatások folyamatosan bővülnek. Csak az idei évben 130 ezren vehettek és vesznek részt Magyarország legnagyobb üdültetési programjában, az Erzsébet-táborok eseményein. A Családi Otthonteremtési Kedvezménynek köszönhetően 2019 szeptemberéig 117 ezer család gyermekei költözhettek új otthonba.

A Digitális Gyermekvédelmi Stratégia a káros internetes tartalmak és az online zaklatás ellen védi a gyermekeket, miközben a tudatos, értékteremtő internethasználatot támogatja. A diabétesz világnaphoz kötődően a kormány komplex intézkedéscsomagot fogadott el az 1-es típusú diabéteszes gyermekek és családjaik támogatására.

A kormány a 2019 januárjában bevezetett gyermekek otthongondozási díjával (GYOD) segíti azokat a családokat, ahol a gyermekek fejlesztése, gondozása valamelyik szülő folyamatos otthoni jelenlétét igényli. Mindezeken túl az egészséges táplálkozást ösztönző, illetve a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések is a gyermekek védelmét, egészséges testi fejlődését segítik.

(EMMI)