A magyar kormány nyitott arra, hogy előrelépés történjen a közös európai szociálpolitika irányába, ennek feltétele a magyarországi családpolitikai eredmények megőrzése - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.

Az államtitkár a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórum résztvevőjeként beszámolt arról, hogy egy panelbeszélgetésen a szociálpolitika európai és tagállami szintű kihívásait vitatták meg Elzbieta Rafalska lengyel szociális és családügyi miniszterrel és a cseh szakminisztérium miniszterhelyettesével.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a demográfiai kihívások európai szinten is rendkívül súlyosak.

A magyar kormánynak erre megvan a határozott válasza: "megerősítjük a magyar családokat és támogatjuk a fiatalok gyermekvállalási kedvét" - mondta.

Az államtitkár beszámolt az elért eredményekről, kiemelve, hogy jövőre a kabinet már a GDP 4,8 százalékát fordítja családtámogatásra.

A lengyelek most érték el a 3,1 százalékot, és erre is nagyon büszkék, a fejlett országok átlaga 2,55 százalék - fűzte hozzá.

Novák Katalin az együttműködésről szólva azt mondta: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy a visegrádi négyek, illetve a hasonló helyzetű közép-európai országok között legyen egyeztetés és adott esetben egyetértés ebben az ügyben is.

Ami a lehetséges közös európai szociálpolitikát illeti - folytatta -, a kormány fontosnak tartja a gazdasági teljesítmény figyelembe vételét, vagyis, miként Magyarországon is, ne az államadósság növelésével javítsanak a szegénységi mutatókon. Leszögezte: a magyar vezetés munka- és családalapú gazdaságban és közösségben gondolkodik, ezért is köti a támogatások nagy részét munkához.

Elmondása szerint a szociál- és családpolitika az unióban jelenleg teljes mértékben tagállami hatáskör, és a magyar kormány nagyon fontosnak tartja ennek tiszteletben tartását.

Mint mondta, ez teszi lehetővé, hogy a magyar családok igényeire, adottságaira tudjanak koncentrálni, és azoknak megfelelően hozzanak döntéseket.

Novák Katalin úgy fogalmazott: illúzió azt gondolni, hogy egy európai egységesítés mindenki jólétét jelentené, hiszen a jólét szintjét általánosan nem lehet úgy emelni, hogy "annak valaki ne fizesse meg az árát".

A magyar kormány tehát nyitott a tapasztalatcserére, arra, hogy ezen a területen történjen "értelmes előrelépés", de a magyarországi eredményeket mindenképpen meg kívánja őrizni - tette hozzá.

(MTI)