Nem az volt a cél a következetes családtámogatási rendszer 2010-es kialakításával, hogy felkeltsük a világ érdeklődését, hanem az, hogy könnyebbé tegyük az emberek életét, a családalapítást, gyermekvállalást.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán felidézte, három országba is meghívták az év elején, hogy a kormány intézkedéseiről beszéljen, Németországba, Írországba és az Egyesült Államokba. Hozzátette, ezen országok kíváncsian figyelnek, hiszen Magyarország úgy döntött, hogy a demográfiai problémáit nem bevándorlással, hanem családtámogatásokkal oldja meg.

Az államtitkár kitért arra: a demográfiai mutatók javulása mögött a gazdaság jó teljesítménye is ott van.

"A kritikusok szerint nem lehet egyszerre gazdasági növekedést elérni és családbarát intézkedéseket bevezetni. Magyarország bizonyította az elmúlt években, hogy ez lehetséges. Évről-évre több támogatást, kedvezményt nyújtunk a családoknak, miközben a magyar gazdaság rekordütemben növekszik, EU átlag feletti növekedést produkál. Látható tehát, hogy lehet olyan utat választani, hogy gazdaságilag is eredményesek legyünk, és emellett demográfiai szempontból se érjen minket veszteség" - fogalmazott Novák Katalin.

Hozzátette, 40 éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, miközben a válások száma soha nem volt olyan alacsony, mint tavaly, továbbá folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv és csökken az abortuszok mennyisége.

Novák Katalin hangsúlyozta, nincs könnyű helyzetben a magyar családpolitika, hiszen 1981 óta fogyatkozik a népesség, s ebből a helyzetből egyik napról a másikra kilábalni nem egyszerű.

(MTI; kormany.hu)