A feltörekvő informatikai vállalkozások, a startup cégek sikere megváltoztathatja a fiatalok gondolkodásmódját - mondta Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület Start-up Conference című tanácskozásán.

Az élő videókapcsolat révén Budapesten, Frankfurtban és Berlinben egyszerre zajló tanácskozást megnyitó beszédében Schanda Tamás hangsúlyozta: a "startup színtér" egyik legnagyobb előnye, hogy "motiválja a fiatalokat", a stratup cégek így nem csak gazdasági szempontból fontosak.

A startup cégek hozzáadott értéke megtapasztalható Budapesten és egész Európában, hiszen látni, hogy sikereik révén a fiatalok elkezdenek hinni a jövőben, saját magukban és nemzedékükben - mondta a helyettes államtitkár.

Budapestről közvetített beszédében hozzátette: minden nemzedéknek kellenek hősök. Szavai szerint korábban politikai vezetők, űrhajósok, zenészek, sportolók töltötték be ezt a szerepet, ma pedig a sikeres startup cégek vezetői, alapítói válhatnak példaképpé, ezért is fontos a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület tanácskozása, amelyen fiatal, feltörekvő informatikai vállalkozások mutatkoznak be.

Florian Rentsch, Hessen tartomány korábbi gazdasági minisztere, a liberális FDP politikusa, a hesseni tartományi gyűlés (Landtag) FDP-s frakciójának vezetője beszédében kiemelte, hogy erősíteni kell a felsőoktatásban az "üzleti orientációt", hogy a gyakran egyetemeken, főiskolákon megszülető ötletekből, elképzelésekből minél hamarabb üzleti modellt és piacképes terméket lehessen kifejleszteni.

A politikus Frankfurtból közvetített beszédében egyebek között hozzátette: formálni kell a szemléletmódot is, tudomásul kell venni, hogy nem minden elképzelésből lesz termék, és nem minden kezdeményezés arat üzleti sikert, a kudarc azonban "nem vereség, hanem tapasztalatszerzés".

A budapesti, frankfurti és berlini tanácskozáson főleg német és magyar induló informatikai vállalkozások és a startup cégek fejlődését segítő, befektetés-ösztönző programok mutatkoznak be.

A Magyar-Német Ifjúságért Egyesület az idén tavasszal alakult német magánszemélyek kezdeményezésre, a magyar kormány támogatásával a két ország közötti kapcsolat további erősítésére.

(MTI)