Több mint félmilliárd forintból megújult a csepeli Rákóczi-kert, a sokfunkciós családi park átadásán részt vett Novák Katalin.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az ünnepélyes megnyitón fontosnak nevezte a családoknak nyújtott anyagi támogatások mellett a családbarát környezet kialakítását is. A kormány igyekszik sokat tenni azért, hogy Magyarország egyre inkább családbarát ország legyen - hangsúlyozta.

Az államtitkár kiemelte: a kormány 2010 óta minden évben mindig többet tudott adni, mint az előzőekben. Ez így lesz idén és jövőre is. Azzal a céllal, hogy a magyar fiatalok, gyermeket nevelő családok azt érezhessék, egyet legalább tudtak előre lépni - fogalmazott.

Novák Katalin elmondta, azt szeretnék, hogy ez az évtized a családok évtizede legyen. Amikor családbarát országról beszélnek, akkor nemcsak a gyerekekre, a kisgyerekes családokra, hanem a nagyszülők generációjára is gondolnak. A mostani és a jövő év még több lehetőséget kínál a gyereket nevelő családoknak, a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak és a nagyszülőknek is - emelte ki, megjegyezve, hogy a családvédelmi akcióterv négy pontja július elsejével elindul, és jövőre jön a nagyszülői gyed is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Tarlós István főpolgármester azt mondta: ma már bizton állítható, hogy Csepel és térsége Budapest eddig alig felfedezett aranytartaléka. A főváros vezetőinek évek óta komoly célkitűzésük, hogy "ezt a kiváló adottságokkal rendelkező, korábban nem mindig értékén kezelt övezetet erősebben bekapcsolja Budapest vérkeringésébe".

A kormány és a főváros egyik legnagyobb projektje, a Déli Városkapu program a tervpályázati szakasz után hamarosan kivitelezési szakaszba lép. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában döntés született új Duna-híd megépítéséről is. Mindkét beruházás elősegíti Csepel északi területeinek teljes átalakulását, a térség korábbi, ambivalens megítélésének átértékelését - jelentette ki.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A főpolgármester kiemelte: a csepeli vezetők tudják, hogy az új, fővárosi léptékben is fajsúlyos beruházások mellett fontos a meglévő lakóövezetek folyamatos átalakítása is. Felismerték ennek jelentőségét, és önmaguktól is ezt az utat választották.

"Egy jó közösségi tér minőségi idő eltöltésére ad lehetőséget. Pótolni kezd valami nagyon fontosat, ami már-már veszendőben van. Az ember biológiai lény, társas lény. A technika rohanásával nem alkalmas a végtelenségig lépést tartani" - fogalmazott Tarlós István. Hozzátette: a csepeliek a Rákóczi-kert megújításával megmutatták, hogy fontosak számukra a családi vagy baráti körben eltöltött órák, a személyes kapcsolatokra építő közösségi élmények, a szabadidő tartalmas eltöltése. Felismerték, nem engedhető, hogy a gépek, az automatizmusok, a technika nyújtotta sivár monotonitás, az érzelemnélküliség maga alá gyűrjön - mondta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Borbély Lénárd csepeli polgármester közölte: a Rákóczi-kert kialakítását 550 millió forintból valósította meg a kerület a főváros támogatásával. Nemcsak Csepel, hanem Budapest egyik legszínvonalasabb parkja jött így létre. A park átadása jól jelzi a csepeli önkormányzat családbarát gondolkodását - jegyezte meg.

Borbély Lénárd közölte, egy Csepel minden bölcsődéjét és óvodáját megújítják, ezeket követik majd 2020-tól az általános és középiskolák. Folytatódik a csepeli Kis-Duna-part fejlesztése is, és fővárosi támogatással újra megnyitják majd ott a napközis tábort.

Kitért arra is, hogy Tarlós István főpolgármestersége óta Csepel több mint egymilliárd forintos támogatáshoz jutott fővárosi városrehabilitációs pályázatból.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A mintegy 25 ezer négyzetméter kiterjedésű Rákóczi-kert funkcióit bővítették, a közösségi házat felújították, és az új funkciókra építve különböző közösségépítő, társadalmi integrációt elősegítő programokat valósítanak majd meg.

A Rákóczi-kertben futókör létesült, felújították a sportpályát, közösségi kertet alakítottak ki, gumidombos kisautópályát építettek, megújult, kibővült a játszótér, és nagyobb lett a parkoló is.

(MTI)