Átadta a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjat az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta: az ösztöndíj része a Nemzeti Tehetség Programnak, amelyet - a világon egyedülállóan - a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékával lehet támogatni, az összegyűlt összeget pedig a kormány megduplázza.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kiemelte: évről évre nő a felajánlók száma, a program indulásakor, 2015-ben 50 ezren ajánlották fel az egy százalékukat, mostanra ez a szám meghétszereződött, és már 350 ezren támogatták a programot, amelyre így több mint hárommilliárd forint jut.

A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjjal 2015 óta több mint 1800 fiatalt támogattak 850 millió forint értékben. Az elnyert összegből finanszírozni lehet például magánórákat, versenyrészvételt, de lehet hangszert vagy számítógépet is vásárolni - közölte az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Novák Katalin a fiataloknak azt tanácsolta, hogy használják ki a programban szerveződő közösséget, ismerjék meg egymást, mert az így születő barátságok, szakmai kapcsolatok nagy erőforrást jelenthetnek. Az államtitkár megköszönte a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy kitartóan támogatják, bíztatják a fiatalokat.

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíjat általános és középiskolai tanulók, alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, valamint a pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek nyerhetik el.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés ötpárti konszenzussal fogadta el.

(MTI)