Az örökbefogadás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat célja, hogy minden gyermek családban nőhessen fel - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, nevelőszülőknél tett látogatás után.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy a javaslat szerint ingyenessé és szabadon választhatóvá teszik az örökbefogadói tanfolyamot, szigorítják a vér szerinti szülő kötelezettségeit, az örökbefogadó szülők és a gyermekek közötti lehetséges legnagyobb korkülönbséget negyvenötről ötven évre emelik.

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a gyerekek minél hamarabb családba kerülhessenek - sorolta.

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy az arra vágyó fiataloknak gyermekük lehessen - hangsúlyozta.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon tavaly ezer örökbefogadás történt, amelynek több mint kétharmadában gyermekvédelemben nevelkedőket fogadtak örökbe.

A gyermekvédelembe kerülő gyerekek traumákon esnek át, ezért különösen fontos, hogy minél hamarabb családi környezetben nevelkedhessenek - emelte ki.

A törvényjavaslat célja is az, hogy minél kevesebb gyermek "ragadjon be" a gyermekvédelemben - tette hozzá.

Az államtitkár tudatta azt is, hogy a javaslat szerint az örökbefogadó szülők évente legfeljebb tíz nap munkavégzés alóli felmentést kapnak.

Lazáryné Illés Mária, a Barnahus Szombathely, a gyermekbarát izlandi modell magyarországi pilot-programjának vezetője úgy vélekedett: a törvényjavaslattal elindult a szemléletváltás, amely a gyermekek érdekeit tartja szem előtt.

(MTI)