Az elmúlt 30 év legnagyobb táboroztatási programját ünnepeljük - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az Erzsébet-karácsony záróeseményén a budapesti Erkel Színházban.

A miniszter hozzáfűzte: az Erzsébet-táborokban 2012 óta félmillió gyermek járt Magyarországról és a szomszédos országokból, ahol magyar közösségek, magyar családok élnek. Balog Zoltán kiemelte: a táborok jól sikerült voltát jelzi, hogy a résztvevők 600 pályázatot küldtek be tábori élményeikről képzőművészeti és irodalmi alkotásokban.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány Erzsébet-karácsonyának csütörtöki záró állomásán 1800-an tekintik meg A diótörő című balettelőadást, amelyet a művészek decemberben huszonhétszer adnak elő - fűzte hozzá a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán az előadás előtt átadta az Erzsébet Alapítvány Az én Erzsébet Táborom 2017 című kreatív pályázatának díjait egyéni és csoportos kategóriában. A csoportos felhívás első helyezett alkotói - három nyertes iskolai csoport - a jövő évi élménytáborokban nyaralhatnak egy héten át.

A második és harmadik helyezetteknek az őszi vagy tavaszi időszakban biztosít tábori osztálykirándulást az alapítvány. Az első helyezett egyéni alkotók - négyen - megtekinthette az Erzsébet-karácsony ünnepi előadását az Erkelben, a második és harmadik helyezettek egyéb decemberi programokon vehettek részt.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az Erzsébet-karácsony programjai december 11-én kezdődtek, ekkor több mint 400-an tekintették meg az Advent Hava című előadást a Müpában. December 15-én 1300-an látták a Fővárosi Nagycirkusz Csodagömb - Cirkuszi Nagykarácsony című előadását, amelyre 200 olyan gyermek is érkezett Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország egyházi iskoláiból, akik december 14. és 17. között táboroztak Zánkán.

December 18-án mintegy 600-an ünnepelték a karácsonyt a Nemzeti Színházban a János vitéz című produkcióval, december 20-án 1300-an szórakoztak a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi előadásán. Az ünnepi rendezvénysorozat csütörtökön zárul A diótörő című balett megtekintésével, az Erkelbe többek között Nógrád, Békés, Baranya és Heves megyéből érkeztek 6-17 éves gyerekek és kísérőik.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az alapítvány a magyar kormány támogatásával számos tábort szervez és gyermekprogramokról gondoskodik egész évben. Míg 2016-ban a tavaszi, nyári és őszi táborokban, valamint az Erzsébet-karácsony programjain több mint 90 ezren, 2017-ben már több mint 100 ezren vettek részt. Az Erzsébet-karácsony kulturális és szórakoztató eseményeinek az előző évhez képest idén kétszer annyi, mintegy 5500 gyermek és pedagógus lehetett részese.

(MTI)