Anthony Lake-kel, az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) ügyvezető igazgatójával és az amerikai külügyminisztériumnak a globális női jogok hivatalában folyatott megbeszéléseket New Yorkban, illetve Washingtonban az elmúlt két nap folyamán Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy Magyarországon idén megnyílik az UNICEF szolgáltató központja, amelynek működéséhez a magyar kormány évi 150 ezer dollárral járul majd hozzá. Magyarország szempontjából fontosnak nevezte az UNICEF-fel a gyerekjogok terén való együttműködést és elmondta, hogy Lake igazgatóval a konkrét együttműködés lehetőségeit tekintették át.

Fotó: EMMI

Novák Katalin közölte, hogy az amerikai külügyminisztériumban a New York-i programjához kapcsolódóan a nők ügye terén való magyar-amerikai együttműködés lehetőségeiről folytatott megbeszélést.

Az államtitkár a héten az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának 59. ülésén és azzal kapcsolatos kísérőprogramokon és kétoldalú megbeszéléseken vett részt.

(MTI)