efektetők és szakmai zsűri előtt, úgynevezett Demo Day-en mutatkoztak be ötletükkel magyar, Angliában tanuló és élő magyar fiatalok hét különböző csapatban. Ők is azok között a fiatalok között vannak, akik a Startup Campus London képzésén vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary együttműködésével szervezett tréning ezzel zárult le.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek elmondta, az Egyesült Királyságban élő magyar tehetségek gondozását segítő programba illeszkedett a képzés, amelyen harminc magyar fiatal tanácsokat is kaphatott a projekt ötletéhez.

Kép letöltéseFotó: Gorka Márton/ÚNK

Ezek között az államtitkár elmondása szerint volt, amely már előrehaladott fázisú, és nem tartotta kizártnak azt sem, hogy valamelyik elgondolás később termékké fejlődik, vagy startup cég alakul köré a jövőben.

A program célja Novák Katalin elmondása szerint az, hogy megtalálják a tehetséges fiatalokat és ne csak a fejlődésüket szolgáló tanácsokat és képzést kapják meg, de segítsenek a legjobbaknak befektetőkkel is kapcsolatba lépni.

Kép letöltéseFotó: Gorka Márton/ÚNK

Hangsúlyozta: érdemes volt a képzést és a lezáró Demo Day-t megszervezni, mert jó látni, hogy a kint tanuló, dolgozó magyarok hogyan gondolkodnak, melyek azok a kérdések, amelyek foglalkoztatják őket.

Kiemelte még, hogy a kormány számára nagyon fontos a tehetséggondozás, és az élő kapcsolat fenntartása azokkal a fiatalokkal, akik külföldön gyarapítják tudásukat, akik a világ legjobb egyetemein állnak helyt.

(MTI)