Megjelent a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj pályázati felhívása, amellyel a kiváló tehetséggondozó szakemberek munkáját ismerik el. A díjak átadása 2015. június 5-én a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság által támogatott Országos Tehetséggála alkalmával valósul meg.

A 2013 tavaszán alapított díj idén 65, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógus elismerésére ad lehetőséget.

A díj forrását biztosító, 2028-ig tervezett Nemzeti Tehetség Program fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik általános, közép- és szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.

A Bonis Bona díjat négy kategóriában lehet elnyerni: „Kiváló versenyfelkészítő”, „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségsegítő” és „Életműdíj”. Ez a négy kategória lehetővé teszi, hogy figyelem irányuljon a tehetséggondozó folyamat különböző aspektusaira.

A díj a „kiváló versenyfelkészítő” pedagógusok magas szintű tantárgyi tudásközvetítését éppúgy elismeri, mint sajátos nevelési igényű vagy hátrányos helyzetű fiatalok számára is motiváló környezetet megteremtő „kiváló tehetséggondozó” pedagógus hozzáértését, empátiáját, fejlesztői attitűdjét.

A „kiváló tehetségsegítők” tevékenységét is reflektorfénybe helyezi, azt a sokszor kevésbé látványos, de elkötelezett és hozzáértő jelenlétet, amellyel az adott szakember felfedezi és támogatja egy tehetségígéret kibontakozását, függetlenül attól, hogy ez később mérhetővé válik-e versenyeredmények által.

Az elismerés elnyeréséhez az első három kategóriában ajánlás szükséges, amelyet 2015. április 17-ig lehet beküldeni az alábbi linken: http://tehetseg.ujnemzedek.hu/ A pályázati felhívás az Új Nemzedék Központ honlapján érhető el.

Az „Életműdíj" a sok éven át végzett, magas szintű, eredményes, elkötelezett tehetséggondozói tevékenységet ismeri el. A jelölteket ebben a kategóriában a felhívásban megnevezett szervezetek ajánlják. Bonis Bona elismerés forrását 2015-ben is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja. A díjazottak pénzbeli támogatásban részesülnek.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)