A családi kedvezményeket ismertető kiadványokat jelentetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tájékoztatókat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mutatta be a Papp László Budapest Sportarénában rendezett esküvői kiállításon.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány számára a házasság és a családok támogatása kiemelt cél, és az újabb családpolitikai intézkedések bemutatását mindig oda kívánják vinni, ahol az érdeklődők megjelennek, így például - utalt a kiállítási helyszínre - a házasulandókhoz.

Novák Katalin tájékoztatása szerint 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma Magyarországon, míg addig folyamatos csökkenést tapasztaltak. Ismertetése szerint házasságban közel kétszer annyi gyermek születik, mint házasságon kívül. A házasság a gyermekvállalás előszobája - fogalmazott az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Novák Katalin december 31-én jelentette be, hogy közérthető tájékoztató kampányokat indítanak azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék a számukra kidolgozott kedvezménylehetőségeket, mert szerinte azoknak a híre még nem jutott el mindenkihez.

Az államtitkárság által most kiadott négyoldalas tájékoztatókban a családok otthonteremtési kedvezményét (csok), az első házasokat érintő havi 5 ezer forintos adókedvezményt, valamint a családi adó- és járulékkedvezmények feltételeit, részleteit, igénylési lehetőségeit ismertetik.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az államtitkár elmondta, a családi kedvezménylehetőségekről a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon is tájékozódhatnak az érdeklődők vagy az Emmi V. kerület Szalay utca 10-14 alatti központi ügyfélszolgálati irodáján.

Novák Katalin a kedvezmény újdonságok közül a 2015. január 1-jével bevezetett 5 ezer forintos havi adókedvezményt, "a kormány ifjú házasoknak szóló nászajándékát" emelte ki. Ismertetése szerint az adókedvezmény két évig jár a fiatal házasoknak, vagy a várandósság harmadik hónapjáig. Jelezte: ez utóbbi esetben ugyanis már ekkortól igényelhető az egy gyermek utáni havi 10 ezer forintos adókedvezmény.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A másik fontos kedvezménylehetőségnek a csok-ot nevezte; a vissza nem térítendő állami támogatást a gyermeket vállalók vagy már nevelők kérhetik 500 ezer forinttól 3,25 millió forintig új vagy használt lakás vásárlására, bővítésére. Hozzátette: a megítélhető támogatás a vállalt vagy meglévő gyermekek számától, az ingatlan nagyságától és annak energiatakarékosságától függ.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok költségvetési kerete „felülről nyitott”, ez azt jelenti, hogy minden - a feltételeknek megfelelő - gyermeket vállaló vagy nevelő család meg kell hogy kapja.

(MTI)