Jelentősen csökkennek a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénybevételének adminisztratív terhei - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva.

Novák Katalin a szerdai kormányülésen született döntések részleteit ismertetve azt közölte, hogy a csok szabályai, illetve igénylésének feltételei egyszerűsödnek. Az államtitkár a változtatást azzal indokolta, hogy eddig túl sok papírt kellett benyújtani. A tapasztalat az, hogy az emberek sokkal szívesebben vesznek igénybe támogatást, ha kevesebb az adminisztratív teher - mondta.

Közölte, bevezetik az úgynevezett "nyilatkozati elvet", és ezzel hitelt adnak az igénylők szavainak. Az igénylőknek nem kell majd minden igazolást, dokumentumot papíron benyújtaniuk, hanem elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozniuk. Hozzátette: a NAV természetesen ellenőrizheti a nyilatkozatok valóságtartalmát.

Arról is beszélt, hogy egy másik változtatás a külföldről hazaköltöző, a csokot igénybe venni szándékozó családoknak jelent majd segítséget. A 10 millió forintos csok igényléséhez ugyanis jelenleg 180 napos magyarországi társadalombiztosítási jogviszony igazolása szükséges. Február 15-étől erre a családoknak már nem lesz szükségük, csak azt kell vállalniuk, hogy 180 napon belül tb-jogviszonyt létesítenek.

Az újabb könnyítések között említette a csokot érintő banki ügyintézési határidő csökkentését. A pénzintézetek számára azért lesz szigorúbb a szabályozás, hogy gyorsabb legyen az elbírálás - mondta. Ez azt jelenti, hogy a bankoknak 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezéseknél pedig 60 napon belül.

Közölte, megkönnyítik az igénylők dolgát is. Míg eddig az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül nyújthattak be a csok iránti igényt, ezt február közepétől már 180 napig tehetik meg.

Változás az is, hogy már a folyamatban lévő lakásbővítésekre is érvényesíthető a csok, és a teljes bekerülési költséget lehet a támogatásból fedezni.

Azt hangoztatta, hogy a csok népszerűségét jelzi, hogy eddig 66 ezer család tudta már igénybe venni.

Kitért arra is, hogy az új szabályozás szerint az 5 millió forintos áfa-visszatérítés lehetőségét a nyugdíjasokra is kiterjesztik.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy összességében mintegy 100 milliárd forintot fordítanak bölcsődei és óvodai helyekre, és így azok száma másfélszeresére emelkedik. A határon túli programról szólva pedig azt mondta, idén 68 óvoda és bölcsőde jön létre a Kárpát-medencében, és 170 a felújított, illetve felújítandó intézmények száma.

Az államtitkár reagált Szél Bernadett családtámogatásokkal kapcsolatos nyilatkozatára is. Az LMP miniszterelnök-jelöltje egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, a csok egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartanák, új lakások építését azonban nem finanszíroznák ebből. Az államtitkár erre reagálva azt mondta, Szél Bernadett nyilatkozatát mérhetetlenül károsnak tartja, mert azzal elbizonytalaníthatja a gyermeket vállalni akaró családokat.

(MTI)