Együttműködési megállapodást írt alá szombaton Kolozsváron Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Süveges Antal, az Új Nemzedék Központ Közhasznú Kft. ügyvezetője és Talpas Botond, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Központ Egyesület elnöke.

Az aláíró felek abban állapodnak meg, hogy támogatják egymást a tehetséggondozás, az önkéntesség és a helyi ifjúsági szervezetek megerősítésében.

„Írásba fektettük azt, ami már most is működik, hogy jelezzük: a jövőben is együtt kívánunk dolgozni” - nyilatkozta az MTI-nek Novák Katalin. Az államtitkár hozzátette, különös hangsúlyt kap a fiatalokkal való foglalkozás, az ifjúsági közösségek megerősítése Kolozsváron, hiszen Erdély fővárosa viseli 2015-ben Európa ifjúsági fővárosa címet.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/Emmi

Novák Katalin arra is kitért, hogy Kolozsvár az ifjúsági fővárosi cím elnyerésével megelőzte a magyarországi városokat és a Kárpát-medence magyar többségű városait. „Bízunk benne, hogy lesz magyarországi város is, amelyik elnyerheti ezt a címet, és akkor számítunk a kolozsváriak tapasztalatára. Tanulni is jöttünk Kolozsvárra” - jelentette ki az államtitkár.

A megállapodást kolozsvári részről aláíró Magyar Ifjúsági Központ Egyesületet a Kolozsvári Magyar Diákszervezet hozta létre 2012-ben az egész kolozsvári magyar ifjúságra kiterjedő programok szervezésére. Az egyesület jelenleg több mint 50 kolozsvári magyar ifjúsági szervezetet jelenít meg.

(MTI)