Elkészült a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház új óvodája, a csaknem 323 millió forint értékű beruházást Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta át hétfőn a nyírségi megyeszékhelyen.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt/MTIAz államtitkár elmondta, az elsősorban a gyógyintézményben dolgozók gyermekei számára épült óvodára nincs példa Magyarországon, nem jellemző az, hogy ilyen intézményeket hoznának létre.

Még kevesen ismerték fel egy olyan munkahelyi óvoda létesítésének előnyeit, amely döntően a kisgyermekes egészségügyi dolgozók igényeit elégíti ki - fogalmazott Novák Katalin. Elmondta, három óvodai csoporttal, összesen hetvenöt gyermekkel indul el majd az intézmény idén szeptemberben, és elképzelhető, hogy ezeket a férőhelyeket nagyjából be is tudják tölteni.

Hangsúlyozta, szabad férőhelyek esetén természetesen felvesznek más nyíregyházi gyerekeket is.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, az önkormányzat 2017 végéig kilenc óvodát és három bölcsődét újítatott fel, hamarosan pedig hat újabb óvoda rekonstrukciója fog elkezdődni.

"A következő fejlesztési csomagunk is készül, az a terv, hogy a város harmincnégy óvodáját és kilenc bölcsődéjét 2020 végéig felújítjuk" - jelentette ki a kormánypárti városvezető.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az eseményen felidézte, évtizedekkel ezelőtt működött az intézményben óvoda.

Az elmúlt időszakban mintegy harminc projekt segítségével közel 23 milliárd forint beruházás érkezett az intézményrendszerbe, nemcsak Nyíregyházára, hanem a megye több pontján működő területi kórházakba is - hangsúlyozta. A főigazgató megjegyezte, épül a nyíregyházi kórház parkolóháza, rövidesen felújítják a központi sterilizálót és egy új, 110 férőhelyes nővérszálló építése egyaránt tervben van.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A kórház területén található, kilenc hónap alatt felépült óvodában a csoportszobák, játszóudvarok és kiszolgáló létesítmények mellett tornaszobát, logopédiai foglalkoztatót és sószobát is kialakítottak. Megépült emellett egy sportszertár, a mozgáskorlátozottakat pedig akadálymentes bejárat és mosdó szolgálja.

Az óvoda megépítését az önkormányzat 107 millió forintos hozzájárulása mellett a kormányzat és az Európai Unió összesen 215 millió forintos támogatásából fedezték.

(MTI)