Fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Tisztelet az édesapáknak című, apák napja alkalmából tartott konferencián szerdán Budapesten.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Népesedési Kerekasztal szervezésében tartott rendezvényen hangsúlyozta, a kormány is igyekszik elismerni az apákat azzal, hogy a családtámogatások egésze elérhető a számukra is: mehetnek gyedre, gyesre, igénybe vehetik a gyed extrát és a családi adókedvezményt, és ma már mindkét szülő igénybe veheti a gyerekek után járó pótszabadságot is, míg korábban erre csak az egyik szülőnek nyílt lehetősége.

A választás szabadságát szeretnék megadni a családoknak, senkire sem akarnak mintákat kényszeríteni - fűzte hozzá.

Azt mondta, az apák támogatásának egyik lépése a munkahelyteremtés, hogy el tudják tartani a családjukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a férfiak munkanélküliségi rátája a 2010-es 11,6 százalékról 2017-re 3,8 százalékra csökkent.

Szólt arról is, hogy a kétgyerekeseknek járó családi adókedvezmény jövőre tovább nő, 2019-ben már havi 40 ezer forintra emelkedik.

A gyerek születésekor család is születik, ekkor születnek anyák és apák. "Egy gyereknek szüksége van édesanyára és édesapára egyaránt. Szerintem bátran mondjuk ki azt az igazságot, hogy egy gyermeknek édesanyára és édesapára is szüksége van, ahogy egy édesanyának is szüksége van arra, hogy legyen mellette egy segítő támogató édesapa, vagy egy édesapának is arra, hogy egy segítő, támogató édesanya legyen mellette. Tehát szükségünk van édesanyákra és édesapákra, szükségünk van jelenlévő édesanyákra és édesapákra egyaránt, ráadásul egymást támogató, egymással együttműködő édesanyákra és édesapákra van szükségünk."

A gyereknevelés együtt vállalt közös felelősség és feladat, amiből a szülőknek közösen kell kivenni a részüket, az apaság és a férfiasság pedig nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő dolgok - fogalmazott Novák Katalin.

Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke elmondta, az Egyesült Államokban 1910 óta ünneplik minden év június harmadik vasárnapján az apák napját. Ez a nap jó alkalom arra, hogy beszéljenek az apák szerepéről, hiszen a népesedési folyamatokban ők is meghatározók - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, Kopp Mária egyik jelmondata a "Pelenkázz, tovább élsz!" volt, mivel több kutatásában is kimutatta, hogy a gyerekvállalás egészségvédő faktor különösen a férfiaknál.

Székely András, a Népesedési Kerekasztal vezetője arról beszélt, hogy sokszor úgy tűnik, mintha a család csak az anyák felelőssége lenne, ezért beszélni kell arról, hogy mennyire jó édesapának lenni.

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az apák szerepéről szóló kutatásokat ismertetve elmondta, az apákkal szembeni kettős elvárás - tartsák el a családjukat, de legyenek jelen is a gyerek életében - erősen tartja magát, sőt az elmúlt években erősödött a "kenyérkereső" szerep.

Habár Magyarországon a kétkeresős modell a jellemző, egy felmérés szerint az emberek több mint 40 százaléka mégis azt gondolná ideálisnak, ha a nők otthon maradhatnának a gyerekekkel az iskola megkezdéséig - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a nemzetközi vizsgálatok szerint még mindig sokan nem tekintik férfiasnak, ha valaki "részt vevő", családcentrikus apa.

Az apák napi konferencia a májusi anyák napja alkalmából rendezett Tisztelet az édesanyáknak esemény folytatása. A témák között szerepel az apák szerepe a családtervezésben és a gyereknevelésben, valamint az apák megjelenítése a médiában.

(MTI)